Emberi agy rózsaszín háttéren

Az emberi agy sosem nő fel igazán

Egy új tanulmány eredményeinek köszönhetően ma már tudjuk, hogy az emberi agy bizonyos értelemben sosem nő fel.


A Nature Ecology & Evolution című folyóiratban nemrégiben közzétett tanulmány eredményei azt mutatják, hogy az emberi agy különböző részeinek kialakulása elválaszt minket főemlős rokonainktól. Bizonyos értelemben az agyunk soha nem nő fel. És ezen a „Pán Péter-szindrómán” csak egy másik főemlőssel - a neandervölgyiekkel - osztozunk.

Az emlősök agya négy különböző lebenyből áll, melyek mindegyike sajátos funkciókat lát el. A homloklebeny az érveléssel és az elvont gondolkodással, a halántéklebeny az emlékezet megőrzésével, a nyakszirti lebeny a látással, a fali lebeny pedig az érzékszervi bevitelek integrálásával foglalkozik.

A kutatók azt vizsgálták meg, hogy az agy lebenyei egymástól függetlenül fejlődtek-e, vagy pedig a lebenyek kapcsolódva egymás változásaihoz fejlődnek. Különösen arra voltak kíváncsiak, hogy az emberi agy e tekintetben miben különbözik más főemlősökétől.

Az elemzések eredményei meglepték a kutatókat. Több tucat főemlősfajon keresztül követték a változást és azt találták, hogy az embernél különösen magas az agyi integráció szintje, különösen a fali- és homloklebenyek között.

De azt is sikerült megállapítani, hogy nem vagyunk egyediek. A neandervölgyieknél is hasonlóan magas volt az integráció e lebenyek között.

A növekedés során bekövetkező alakváltozásokat vizsgálva pedig kiderült, hogy a majmoknál, például a csimpánzoknál az agylebenyek közötti integráció a serdülőkor eléréséig hasonló az emberéhez.

Mit jelent mindez?

Az eredmények szerint nem csak az különböztet meg minket a többi főemlőstől, hogy nagyobb az agyunk. Agyunk különböző részeinek fejlődése mélyebben integrálódott, és ezt - minden más élő főemlőshöz hasonlóan - felnőtt korunkig megőrizzük.

A nagyobb tanulási képesség jellemzően a fiatalkori életszakaszokhoz kapcsolódik. A kutatók úgy gondolják, hogy ez a Pán Péter-szindróma erőteljes szerepet játszott az emberi intelligencia evolúciójában.

Nyitókép: Shutterstock