Egy lány gesztikulál kommunikáció közben

Egy új tanulmány borítja fel az emberi kommunikáció kialakulásának eddigi elképzelését

A bonyolult nyelvrendszer az emberiség fejlődésének egyik leglényegesebb vívmánya, mellyel generációkon átívelő tudást vagyunk képesek megőrizni és továbbadni. Kifejlődéséről azonban nagyon keveset tudunk. Egy kutatás azt az elméletet vizsgálja, mely szerint a kommunikáció nem a morgással indult, mint ahogy azt eddig gondoltuk.

Ha nem a hangkiadással indult a beszéd, akkor valamilyen más módszerét kell alapul vennünk az információ közlésének. A kommunikáció másik alapvető típusa a gesztusokra épül. Egy kutatócsoport ezen az elméleten elindulva azt kezdte vizsgálni, hogy a ma ismert kommunikáció kifejlődésében a gesztusok vagy a verbális hangok bukkantak-e fel elsőként.

Egy ember a kezeivel jelel

Fotó: Unsplash/Ian Noble

Ehhez két, 30 önkéntesből álló csoportot vizsgáltak kiindulásként. A résztvevők két különböző kultúrából származtak, feladatuk pedig az volt, hogy bizonyos fogalmakat gesztusok vagy különböző hangok kiadásával továbbítsanak.

Az első csoport után ugyanezzel a feladattal bíztak meg egy vakokból és látókból álló társaságot. Végeredményként pedig azt kapták, hogy többször ment végbe sikeres kommunikáció, amikor mutogatással próbálták átadni az információkat. Ez egyaránt igaz volt a kulturálisan eltérő tesztalanyoknál, valamint a látássérült emberek közreműködésével végzett kísérleteknél is.

„Ezek az eredmények összhangban vannak a nyelv eredetének gesztusokra épülő elméletével. A mutogatás azért sikeresebb, mint a vokalizáció, mert a gesztusjelek univerzálisabbak a vokális jeleknél”

— olvashatjuk a szakértők szavait a ScienceAlert cikkében.

A tudósok felfedeztek azonban néhány kulturális eltérést is. Amikor a résztvevőknek a „lánc” szót kellett elmutogatniuk, egy ausztrál termelő egy húzási metódust imitált, utalva ezzel arra, hogy valamilyen nehéz tárgyat lehet vele rögzíteni. Ezzel ellentétben egy máshonnan származó önkéntes egy dobási mozdulatot mutatott, mellyel a horgonyok használatát írta le.

Mindezek alapján azt lehet feltételezni, hogy a kezdeti időkben a bonyolultabb fogalmakat valószínűleg gesztusokkal továbbíthatta az emberiség, és csak a későbbiekben tért át a verbális kommunikációra.