Barna hajú nő alszik a fehér ágyban

Ezért van gyors szemmozgásunk alvás közben

Sok állathoz hasonlóan az egerek is a képzelet világába lépnek, amikor elszunnyadnak. Ez azt jelenti, hogy ők is álmodnak és ezt azért tudják a kutatók, mert apró szemeik nekik is mozognak, miközben alszanak.


Egy alvó rágcsáló agyát vizsgáló tanulmánynak köszönhetően pedig megtudhattuk, hogy miért is mozgatjuk gyorsan szemeinket alvás és álmodás közben.

A kutatók az 1950-es évek óta vizsgálják az álomalapú szemmozgás jelenségét. Azok az alvók, akik élénk álmukból ébredtek fel, hajlamosak voltak különösen eltúlzott szemmozgásokat mutatni, így könnyen feltételezhető, hogy a szemük követte az álomkép képzeletbeli tájait.

Bármennyire is ésszerű az állítás, ez egy kihívást jelentő hipotézis, amelyet kísérletileg szükséges alátámasztani.

Kutatók rámutattak, hogy a szemmozgásos alvás az álmok hiányában is előfordulhat, különösen kisbabáknál és olyan agysérülésben szenvedőknél, akik feltehetően képtelenek elképzelni az álmokat.

Azonban nem feltétlen alszunk álmatlanul attól, hogy nem mozog a szemünk.

A San Franciscoi-i Kaliforniai Egyetem tudósai az egerek thalamusában lévő idegsejtek aktivitását mérték, amelyek a fej mozgatásáért felelősek.

A csapat beültetett szondákat használt az egerek idegi aktivitásának rögzítésére, lehetővé téve számukra, hogy ébrenlét közben szabadon felfedezhessék környezetüket. Eközben kamera rögzítette a szemük minden rezzenését.

Amikor a tesztalanyok összekuporodtak egy szunyókálásra, az érzékelők tovább rögzítették az adatokat. Az idegi aktivitás alapértékeit és az ébrenléti periódusok során megállapított szemmozgatást használták fel annak meghatározására, hogy az alvás alatti szemmozgások milyen valószínűséggel kapcsolódnak a mentális világukon keresztüli mozgás irányukhoz.

Az eredmények meglehetősen egyértelmű, objektív bizonyítékot szolgáltatnak az egér gyors szemmozgása és a fejmozgatás feletti irányítása között. Csakúgy, mint ébren, a nagyobb, rángatózó szemmozgások erősebb irányváltozásokat jeleznek előre.

Ez azt jelenti, hogy amikor álmunkban a szemünket erőteljesen mozgatjuk, akkor azt a képzeletbeli világban, azaz az álmunkban történő irányváltoztatások miatt tehetjük.

Cathrin Canto és Chris De Zeeuw, a Holland Idegtudományi Intézet neurológusának kommentárja szerint a szemmozgások alvás közbeni leolvasása segíthet a memória javítását vagy a trauma kezelését célzó terápiákban – írja a Science Alert.

Nyitókép: Shutterstock