Egy űrhajó kilövése

Elhalasztották a történelmi holdmisszió indítását — ekkorra tették át

Egészen idáig az Egyesült Államok, Oroszország, valamint Kína vette ki legjobban a részét az űrkutatásból, most viszont vetélytársuk akadhat. A japán Hakuto-R nevű holdmisszió indítását ugyan elhalasztották néhány elvégzésre váró teszt miatt, a kilövésre mégis nagyon hamar sor kerülhet.


A misszió keretein belül a Falcon 9 rakétát lövik majd ki. A világűrbe juttatott űrszonda egy rovert szállít a Holdra, mely mindössze tíz kilogrammot nyom. Ezt a szerkezetet az Egyesült Arab Emírségek megbízásából építették, így ez az ország is a továbbiakban aktív résztvevőként lehet benne az űrversenyben.

Az ispace — mely a küldetésért felelős — egy japán magáncég, mely jelenleg 200 alkalmazottal működik. A szóban forgó projektet 2016-ban kezdték kidolgozni, ez idő alatt pedig nagy haladást értek el. A Hakuto ötletét a Google Lunar XPrize nemzetközi versenyén vetették fel először. A kiírás szerint a jelentkezőknek 2018-g rovert kellett volna juttatniuk a Holdra, viszont a döntősök közül egy sem tudott eleget tenni ennek a kritériumnak.

A ScienceAlert cikkében leírtak alapján ez az ispace célja:

„Az emberi élet szférájának kiterjesztése a világűrbe, és egy fenntartható világ megteremtése a Holdra irányuló nagyfrekvenciájú, alacsony költségű szállítási szolgáltatások biztosításával.”

A tervek szerint a projekt a jövőben együttműködhet a NASA Artemis-misszióival, melynek kezdeti szakasza jelenleg is tart. Az első kilövés részeként még nem küldtek fel asztronautákat, viszont a későbbiekben már az első női és az első színes bőrű űrhajósokat is a holdunk felszínére akarják juttatni.

A távlati célok között szerepel egy állandó és életre alkalmas kutatóbázis kiépítése is az égitesten, ahol az emberek hosszútávon dolgozhatnak és vizsgálatokat végezhetnek. Az amerikai űrügynökség több másik űrközponttal is szerződést kötött, hogy a Holdon zajló tudományos kísérleteket közös erővel vigyék véghez a nagyobb siker érdekében.

A HAKUTO-R 1 indítását november 30-ára tervezték, viszont további tesztek szükségszerű elvégzése miatt a tartalékidőpont lépett érvénybe. Ennek értelmében a kilövésre december elsején, reggel 3:37-kor kerül sor keleti idő szerint— írják a SpaceX Twitter-bejegyzésében.

Nyitókép: Unsplash/SpaceX