A szívverésed alakítja az időérzékelésedet
Ez automatikusan, de nem következetesen történik. Az agy időérzékelése ingadozhat, egyes pillanatok úgy tűnnek, mintha megnyúlnának vagy összezsugorodnának az egyes objektív másodpercekhez képest.
Bár ezek az időbeli ráncok a valóság torzulásai lehetnek, technikailag nem mind a fejünkben vannak. Egy új tanulmány szerint ugyanis némelyik a szívünkből ered.
A szívverés határozza meg az időérzékelés ütemét – mondja Adam K. Anderson, a tanulmány vezető szerzője és a Cornell Egyetem pszichológiaprofesszora a ScienceAlertnek, ezzel szemléltetve, hogy szívünk kulcsszerepet játszik az időérzékelésben.
„Az idő az Univerzum egyik dimenziója és az én-élményünk egyik alapvető alapja. Kutatásaink azt mutatják, hogy az idő pillanatnyi megtapasztalása szinkronban van a szívverés hosszával, és azzal együtt változik.”
Az időérzékelésnek ezek a változásai – vagy egyfajta „időbeli ráncok” – a kutatók szerint normálisak, és adaptívak lehetnek. Korábbi kutatások az eredetüket is feltárták, azt sugallva, hogy a gondolatok és az érzelmek torzíthatják az időérzékelésünket, ami miatt egyes pillanatok kitágulni vagy összehúzódni látszanak.
Egy tavalyi tanulmányukban Anderson és kollégái például azt találták, hogy a virtuális valóságban történő vonatozás hosszabb ideig tartott az utasok számára, amikor a szimulált vonatok zsúfoltabbak voltak. Anderson szerint azonban számos korábbi tanulmány viszonylag hosszú időintervallumok érzékelésére összpontosított, és ezért inkább arról árulkodik, hogy az emberek hogyan becsülik meg az időt, mint arról, hogy közvetlenül a pillanatban hogyan élik meg azt.
Hogy ez utóbbira több fényt derítsenek, az új tanulmány az időérzékelés és a testi ritmusok közötti kapcsolatokat kereste, különös tekintettel a szívritmus természetes ingadozásaira. Míg a szív általános ritmusa egyenletesnek tűnik, minden egyes ütés lehet valamivel rövidebb vagy hosszabb az előzőnél.
A kutatások kimutatták, hogy a szívverés befolyásolhatja a külső ingerek érzékelését, és a szívről régóta feltételezik, hogy segít az agynak az időérzékelésben.
A kutatók a Cornell Egyetem hallgatói közül 45, 18 és 21 év közötti egyetemi résztvevőt kértek fel a vizsgálatba, akik normál hallásélességgel és szívbetegséggel nem rendelkeztek. A szívműködés milliszekundumos felbontású megfigyelésére elektrokardiográfiát (EKG) használtak, melyet összekapcsoltak egy, az alany szívverése által kiváltott rövid hangokat lejátszó számítógéppel.
Mindegyik hang csak 80-180 milliszekundumig tartott, és miután meghallgattak egyet, az alanyokat megkérték, hogy jelezzék, hogy szerintük hosszabb vagy rövidebb ideig tartott-e, mint más hangok.
A kutatók szerint az eredmények időbeli ráncok működését mutatják. Az alanyok hosszabbnak érzékelték a hangokat, ha a hangokat rövidebb szívverés előzte meg, és rövidebbnek jelentették a hangokat, ha a hangok hosszabb szívverést követtek.
„A szívverés egy olyan ritmus, amelyet az agyunk arra használ, hogy érzékeltesse velünk az idő múlását. És ez nem lineáris – folyamatosan összehúzódik és kitágul”
– magyarázta Anderson.
Bár a szív nagy hatással lehet az agy időérzékelésére, a kutatók szerint ez kétirányú folyamat. A hang hallatán az alanyok figyelmüket a hangra összpontosították, ami egyfajta orientációs válasz, ami viszont megváltoztatta a szívritmusukat és átállította az időérzékelésüket.
Az idő múlásának helytelen érzékelése rosszul hangozhat, és néha az is. De miközben az időérzék elvesztése bajokhoz vezethet, az ebben a tanulmányban azonosított időbeli ráncok adaptív előnyei is lehetnek.
A kutatók szerint úgy tűnik, a szív segít az agynak abban, hogy hatékonyabban működjön korlátozott erőforrásokkal, befolyásolva azt, hogy miként éli meg az idő múlását a legkisebb léptékekben, és a tudatos gondolatokhoz vagy érzésekhez túl rövid időintervallumokban működve.
„Még ezekben a pillanatnyi intervallumokban is ingadozik az időérzékelésünk. A szív tiszta hatása, ütemről ütemre, segít az időérzet kialakításában”
– tette hozzá Anderson.
Nyitókép: Shutterstock
