A felfedezett homokkő korsók egyike

Hatalmas korsókat találtak szerte Indiában, melyek célja évtizedek óta rejtély

Az indiai Asszam tartományban hatalmas homokkő edényeket találtak, melyek egy évtizedek óta húzódó rejtélyt egészítenek ki. A mostani a tizenegyedik lelőhely, ahol ilyen tárgyakra bukkantak, céljukról és eredetükről pedig mai napig nem tudnak semmit. Valamilyen halotti tor részei lehettek?


A legelső homokkő edényeket 1929-ben jegyezték fel brit köztisztviselők, akik csupán hat lelőhelyről és azok hollétéről számoltak be. A hetedik helyszín megtalálására több évtizedet kellett várni, ugyanis 2016-17 környékén hívták fel a figyelmet újabb leletekre. 2020-ban indították újra a munkálatokat, melyek során fény derült további négy lelőhelyre.

A legtöbb korsót hegygerincek oldalain, erdős területek mélyén fedezték fel, melyeket valószínűleg szándékosan helyeztek magasabb vidékekre, melyek az alföldekre tekintenek le. Összesen 797 edényt azonosítottak idáig különböző állapotokban egy 300 kilométeres körzetben.

Vannak köztük magas és hengeres fajták, gömbölyűbbek, valamint olyanokat is találtak, melyek két, egymás felé fordított kúpra emlékeztetnek. Ami érdekes, hogy a régészek egyik lelőhely közelében sem találták homokkőforrást, melyekből a tárgyak alapanyagát nyerhették volna.

Több nyom is arra utal, hogy az edényeket halotti torokhoz, vagy valamilyen temetkezési rituálé részeiként alkalmazták. Az első felfedezésekről úgy számoltak be a kutatók, hogy elhamvasztott csontokat, valamint ékszerek és más használati tárgyak maradványait pillantották meg bennük. Ursula Graham Bower, brit antropológus az 1930-as években a zemi naga néppel élt együtt, melyben a lakosok úgy vélték, hogy a temetkezések eszközei lehettek az edények.

Valószínűleg az eddig találtak mellet még sokkal több korsó fellelhető Asszam erdős hegyvidékein, éppen ezért a kutatók minél hamarabb folytatni szeretnék a vizsgálatokat. Mivel a lakosság egyre jobban terjed a környéken, így az idő előrehaladtával sokat nehezedhet a nyomok keresése a titok feltárásához.

„Minél tovább tart a megtalálásuk, annál nagyobb az esélye annak, hogy elpusztulnak, mivel ezeken a területeken egyre több haszonnövényt ültetnek, és kivágják az erdőket”

— olvashatjuk Nicholae Skopal, régész szavait a ScienceAlert cikkében.

Nyitókép: Tilok Thakuria