A Nemzetközi Űrállomás

Kína saját űrállomás elindításával előzné meg a többi országot

A tervek szerint Kína hamar működésbe helyezheti saját — a Nemzetközi Űrállomás mintájára tervezett — űrállomását. Ez azért is lényeges, mivel nem működik együtt Amerikával és Oroszországgal az űrprogramban, így viszont hatékonyan eléjük kerülhet egy önálló bázissal.


A Long March 2F rakétát a napokban elszállították a kilövőállomásához. Egészen pontosan egy évig állt készenlétben annak érdekében, hogy alkalmazható legyen az ország űrállomására irányuló vészhelyzeti küldetéshez. A friss információk szerint három asztronauta tart az állomás felé, hogy felügyeljék a munkálatokat a június első hetében esedékes kilövésig.

A terv, hogy hárman hat hónapos küldetésbe kezdenek, melyet a 16 méter hosszú és 4 méter széles Tianhe központi modulon töltenek, egészen a kiegészítő elemek megérkezéséig. Ezzel megkezdhetik Kína saját Föld körül keringő űrállomásának kiépítését és működésbe helyezését.

Mivel a kínaiak nem működnek együtt az oroszok és az amerikaiak által irányított Nemzetközi Űrállomás (ISS) programjaiban és kutatásaikban, így lényeges megkezdeniük a saját bázisuk elindítását tudományos célokból.

Emellett turista- és kereskedelmi járatokat is terveznek, hosszútávú elképzelések szerint pedig az első járatra egy évtizeden belül helyet lehet foglalni. Hasonló ötlettel a Nemzetközi Űrállomás is előállt már, annak érdekében, hogy a hétköznapi emberek is megtapasztalhassák az űrutazás élményét. Egy korábbi cikkünkben olvasni lehet arról, miképp is zajlik egy „átlagos este” az ISS fedélzetén.

Bár a három ország nem működik együtt, valamennyi közös munkavégzés elkerülhetetlen lesz a közeljövőben. Beszámolók szerint Kína várhatóan nemzetközi űrhajósokat fogad majd Németországból, Svájcból és egyéb országokból is. A minimális támogatás mellett természetesen a verseny is előidézi a haladást, melynek következtében az emberiség közelebb juthat a világűr megismeréséhez.

Nyitókép: Shutterstock

Forrás: Futrism