Egy ember Netflix-filmet néz

Mesterséges intelligenciával készített filmet a Netflix — botrány készül

Bár a mesterséges intelligencia fejlődése korszakalkotó fontosságú, mégis sokan tartanak tőle. Mi lesz, ha a jövőben szinte minden munkát elvégez az emberek helyett? A Netflix egy animefilmjéhez most ezt a technológiát használta, így számos tehetséges művésztől vette el a feladatot.


A Netflix bemutatta a legújabb animációs rövidfilmjét, a Dog & The Boyt. A streaming-szolgáltató kiemelte, hogy az Anime Creators Base támogatására adták ki a szóban forgó műsort. Ez egy olyan központ, ami tehetséges, animegyártás iránt elkötelezett művészeket támogat. Ez az iparág évente nagyon sok pénzt hoz, de a rajzolókat egyáltalán nem fizetik meg eléggé.

Az animekultúra híres a művészek szinte már halálosnak mondható, megterhelő munkafolyamatairól. A nagy hajtásért viszont a produkciós cégek nem adnak elegendő pénzt a rajzolóknak. Éppen ezért munkaerőhiány lépett fel, amit a Netflix a mesterséges intelligencia segítségével próbált megoldani.

A gondolatmenetük az volt, hogy ezzel az új technológiával kisegíthetik a gyártókat. A megosztott bejegyzésben be is mutatták, hogy milyen eltérések vannak a kézzel rajzolt hátterek illetve az MI munkája között.

„Kísérleti erőfeszítésként, hogy segítsünk a munkaerőhiánnyal küzdő animeiparnak, képgeneráló technológiát használtunk az összes háromperces videós vágás háttérképéhez"

— írta a Netfix.

Ezzel a lépéssel viszont a streaming-oldal több művészt is ellehetetlenített a sztrájk lehetőségétől. Bebizonyították, hogy a cégek könnyen pótolhatják az emberek munkáját olcsóbb, gépi eljárásokkal, így a dolgozók nem kérhetnek több fizetséget az embertelen munkakörülmények ellenére sem.

Nyitókép: Unsplash/freestocks

Forrás: Futurism