Egy csoport tagjai együttműködnek egymással

Pszichológiai trükkök, amikkel együttműködővé teheted az embereket​

Nem csak az üzleti, hanem a mindennapi életben is egy nehéz folyamat együttműködésre bírni a barátainkat és társainkat. Pszichológusok viszont egy tanulmány keretein belül megvizsgálták azokat a praktikákat, melyekkel könnyedén magunk mellé állíthatunk bárkit.


A tanulmány során 90 embert osztottak be öt fős csoportokba. A tagoknak minden alkalommal egy pénzszerzéssel és osztozással kapcsolatos feladatot kellett elvégezniük, vagyis egy kézi markolót kellett megszorítaniuk valamennyi jutalomért. Az így keresett vagyonukról eldönthették, hogy a teljes összeget megtartják-e, vagy a közösbe is rakhatták, ahol a csapat pénze félszer többet ért, mint az önálló.

Emellett a kommunikáció szerepét is fel akarták mérni az együttműködés során, ezért a csapatoknak többször is megbeszélést kellett tartaniuk. A résztvevőknek meg kellett néha mondaniuk, hogy hányszor szándékoznak a közösbe adni, ezt az információt pedig előre letisztázva későbbiekben a csoporttal is megosztották.

Másik esetekben ugyan ezt megkérdezték tőlük, viszont a többi alanynak nem mondták el a stratégiát. Mindezek után a kutatók tisztán látták, hogy az emberek máshogy viszonyulnak a csapatmunkához, ha a gondolataik egyértelműek mások számára — olvashatjuk a ScienceAalert cikkében.

Tapasztalatként a szakértők megállapítottak néhány fontos pszichológiai praktikát, melyekkel a résztvevők könnyen maguk mellé állíthatták társaikat.

Fontos kifejezetten és konkrétan ígéretet tenni a hozzájárulásra az egész csapat előtt, hogy a bizalom ne inogjon meg a továbbiakban. Ezt követően célszerű egy közvetlen kérdést feltenni, amely mindenki tervezett adakozására irányul, ugyanis ettől a tagok kötelezettséget kezdenek érezni. Ajánlatos odafigyelni arra személyre, aki kitér a válaszadás elől.

A stílus rengeteget számít. A szolidaritást és tekintélyt jelző beszédmód, valamint a humor erősíti a csapatot. Ezzel szemben az olyan kommunikációt alkalmazó társaságok, melyeket leginkább üzleti vagy politikai társalgásokon használnak, lényegesen kevésbé voltak együttműködők.

Nyitókép: Shtterstock