Egy fekete lyukról készített illusztráció

Néhány szupermasszív fekete lyuk nemsokára összeütközhet — mi történhet?

A legújabb mérések arra engedik következtetni a szakértőket, hogy a modern csillagászat egyik legjobban várt eseménye következik be a közeljövőben. Két szupermasszív fekete lyuk pár éven belül összeütközhet, a fejlemények pedig sok kérdésre választ adhatnak az univerzummal kapcsolatban.


Az SDSS J1430+2303 galaxis középpontjából érkező fényingadozások arra utalnak, hogy egy szupermasszív fekete lyukpár — melyek együttes tömege 200 milliószorosa a Napnak — vészesen közel került egymáshoz.

Ez azt jelenti, hogy pár éven belül összeütköznek, ekkora jelenségek egyesülését pedig még nem tudták ilyen részletességgel megfigyelni az űrkutatók.

Ez azért számít ritka esetnek, mivel a hasonló ütközések gyakran egész emberöltőkig eltarthatnak, ám a szakértők számításai alapján a mostani karambolra három éven belül sor kerülhet. Ez az eddigi legjobb esélye az emberiségnek arra, hogy két szupermasszív fekete lyuk összeütközését tanulmányozhassa, azonban van egy probléma.

A korábbi összeolvadások — melyeket észleltek a műszerek — olyan fekete lyukak ütközéséből történtek, melyek tömege az egyes csillagokéhoz hasonlítható. Ennek oka a ScienceAlert cikkében leírtak alapján, hogy a gravitációs hullámok észleléséért felelős műszerek kifejezetten erre a tömegtartományra lettek tervezve.

A NASA szimulációja két egymás mellett keringő szupermasszív fekete lyukról:

A Nap tömegének több millió és milliárdszorosa közti nagyságrendű hullámok olyan frekvenciatartományban vannak, amely túl alacsony a jelenlegi obszervatóriumaink számára. Mindezek értelmében nem tudni biztosan, hogy mi történik a galaxis szívében.

További kutatásokat is végeztek az események megértésére, ám továbbra sem tudtak egyértelmű magyarázattal szolgálni a jelekre.

Ami viszont teljesen biztos, hogy valami igazán furcsa dolog történik a szóban forgó galaxis középpontjában, az eseményeket pedig érdemes folyamatosan figyelemmel kísérni. Akár két óriásai fekete lyuk ütközéséről van szó, akár nem, a J1430+2303 megérdemli a közelebbi, részletesebb vizsgálatokat.

Nyitókép: Shutterstock