Egy galaxisról készített illusztrácó

Egy idáig rejtőző galaxis új információkat tár fel az univerzum születéséről

Létezik egy apró galaxis, melynek jeleit már 20 évvel ezelőtt észlelték, viszont idáig nem találták meg. Mivel rejtőzködött, ezért a szakértőktől a Peekaboo (kukucska) fantázianevet kapta. Most végre előbújt, a szakértők pedig érdekes információkat tudhatnak meg általa az univerzum születéséről.


Az apró galaxis hivatalos neve HIPASS J1131-31, és csupán 22 millió fényévre található a bolygónktól. Azért volt kifejezetten nehéz az észlelése két évtizeden keresztül, mert kicsi mérete mellett még a Tejútrendszer egyik fényes csillaga is eltakarja.

Amikor a kétezres évek elején először előbukkant, nem okozott nagy meglepetést a szakértők körében, mivel fel voltak készülve hasonló felfedezésekre. A kezdeti ultraibolya-megfigyelésekből rájöttek, hogy egészen pontosan egy kék kompakt törpe galaxisról van szó kategóriáját tekintve.

Ebbe a csoportba olyan kicsi galaxisok tartoznak, melyek fiatal csillagok keletkezése után robbantak ki, legfényesebb csillagjai pedig kék színűnek tűnnek a felvételeken. A részletes elemzések nagyjából ezen a ponton véget érhettek volna, ám ekkor következett a nagy fejlemény. Rádöbbentek, hogy a Peekaboo váratlanul gyorsan mozog.

A kis galaxis folyamatosan, nagy sebességgel távolodik tőlünk, így korábban — mondjuk 100 évvel napjaink előtt — lehet, hogy nem is észlelték volna a műszerek. Éppen ezért egy nemzetközi kutatócsoport több földi és űrbéli megfigyelőegységet is mozgósított, hogy a lehető legjobban kiismerhessék a felfedezés tulajdonságait.

A Hubble Űrteleszkópot az optikai megfigyelésekhez, a Southern African Large Telescope-ot az optikai színképek készítéséhez, az Australia Telescope Compact Array-t pedig a rádiós megfigyelésekhez alkalmazták.

Mindezeknek hála 60 csillagot tudtak azonosítani a HIPASS J1131-31-ben. Ezek mindegyike maximum néhány milliárd éves lehet, tehát a galaxis nagyon fiatalnak számít az univerzumban. Emellett feltűnően kevés fémet tartalmaz, ami azért különleges, mivel ez a tulajdonság elsősorban a legősibb galaxisokra jellemző.

Mindez azt jelenti, hogy a Peekaboo-ban a csillagkeletkezés folyamata néhány milliárd évvel ezelőtt mehetett végbe, így az emberiség képes lehet megvizsgálni általa a galaxisok legkorábbi generációit. A ScienceAlert cikkében így idézték Gagandeep Anand — csillagász — szavait a felfedezésről:

„A Peekaboo közelsége miatt részletes megfigyeléseket tudunk végezni, ami megnyitja a lehetőséget, hogy a korai univerzumra hasonlító környezetet soha nem látott részletességgel figyelhessük.”