A BlueWalker 3 nevű műhold illusztrációja

Az új műhold fényesebb lesz a Vénusz bolygónál — mit szólnak a tudósok?​

A csillagászok aggódnak az egyre több Föld körül keringő műhold miatt, mivel azok félrevezethetik a tudományos kutatásokat. Ezzel egyidejűleg kétségeiket fejezték ki egy új tervezés miatt, mely a kilövése után fényesebb lehet az éjszakai égbolton, mint maga a Vénusz bolygó.


Az űrkutatási magáncégek eltökélt célja, hogy egyre több és hasznosabb műholdakat állítsanak Föld körüli pályára. Ezt a ténykedést a SpaceX erőfeszítései demonstrálják legjobban, melyek a szélessávú internetet sugárzó Starlink létrehozására irányulnak. Az elképzelés szerint nagyából több tízezer különálló, egyesével 573 kilós műholdat juttatnak majd ki az űrbe.

A most működésben lévő műholdak már amúgy is negatívan hatnak a tudományos munkákra, mivel a műszereken — így a felvételeken is — hosszú fénycsíkok formájában jelennek meg és zavarják a rádiójeleket.

Nemrég a SpaceX rakétájával indítottak el egy új fejlesztést, melynek a mérete az, mely félelemmel tölti el a szakértőket. A kutatók elmondása szerint elképzelhető, hogy innentől ez az eszköz lesz a legfényesebb dolog az éjszakai égbolton, leszámítva persze a Holdat.

A BlueWalker 3 névre keresztelt, nagyjából 3300 kilós műhold a valaha felbocsátott legnagyobb kereskedelmi antennacsoport. Egy 26 láb magas — nagyjából 8 méteres — antennát telepítenek rá, mely így — a Futurism cikkében leírtak alapján — egy hatalmas fényvisszaverő objektum lesz.

Egy kis videós ismertető, hogyan működik majd a BlueWalker 3:

„Aggódunk. Ez lehet a legfényesebb objektum az éjszakai égbolton, potenciálisan fényesebb, mint a Vénusz bolygó, emellett kétségeink vannak a sugárban lévő energia mennyisége miatt is"

— mondta John Barentine, csillagász.

Utóbbi kétség egy potenciális probléma lehet, hiszen a kibocsájtott jelek, melyeket az emberek mobiltelefonjára küld majd, befolyásolhatja a rádiócsillagászati berendezések méréseit.

Nyitókép: AST SpaceMobile