open book lot

Garaczi László: Holtsáv

Kevés ember mindennapos tevékenysége a versolvasás, ám ilyenkor, költészet napján szinte kötelező program elmerülni kicsit a magyar lírában – most Garaczi László nyújt segítséget ebben.


Magyarországon 1964 óta ünnepeljük minden évben április 11-én, azaz József Attila születésének évfordulóján a költészet napját. Ilyenkor országszerte rengeteg kulturális program közül válogathatunk, mi most a legkézenfekvőbb megoldást hoztunk: egy kortárs magyar verset.

Garaczi László: Holtsáv

Patakzúgás,
hajnali harang,
szekrényben forgó télikabát,
a lámpa fölemelt ujja,
kályhatüdő,
falnak verődő ágak,
szuszogó fűnyíró,
hátracsapott macskafülek,
annak a csendje, hogy éjjel esett,
véletlen páracsík a szőlőhegyen,
a földszagú kerítésen tollászkodni,
felborult pohár a fűben,
megroppanó csont,
fénybe font súlyok,
leárnyékolt terület,
utolsó utáni visszaalvás.

Garaczi László
Az 1956-ban született művészt szinte minden fontos hazai irodalmi díjjal kitüntették már, emellett rangos külföldi fórumok is elismerik a tehetségét. Sokrétű munkássága leginkább a posztmodern jelzővel illethető, verseskötetei mellett regényeket, esszéket, színdarabokat és forgatókönyveket is jegyzett már.

Az írás eredetileg az Alibi – Hat hónapra sorozatban jelent meg, mely kapható a könyvesboltokban, vagy innen megrendelhető.