Egy lány egy csésze kávé mellett olvas

5 érv, hogy miért olvass minden nap legalább néhány oldalt

Az olvasással szemben nagyon sokan támasztanak kétségeket, ugyanis nem tudják, mi értelme van még a könyveknek az internet és a folyamatos információáramlás korszakában. Nos, alábbi cikkünkben öt fontos érvet gyűjtöttünk össze erről a témáról.


1. Mentálisan stimulálja az agyat

Az emberi test minden részének szüksége van edzésre, így az agynak is. Több tanulmány bebizonyította már, hogy az olvasás éberen tartja az elmét és folyamatos aktivitást biztosít számára. Ezek hatására kisebb a valószínűsége az Alzheimer-kór és a demencia kialakulásának. Hasonló eredménye van a sakkozásnak és a rejtvényfejtésnek is.

2. Csökkenti a stresszt

Szokták mondani, hogy egy jó könyv képes kiszakítani a valóságból és egy másik világba röpít. Ennek a pihentető, egyben pedig meditatív jellemzőjének hála hatékonyan kezeli a mindennapi stresszt és a felgyülemlett feszültséget is. Ennek magyarázata, hogy egy könyv történetének megismerése közben az emberek hajlamosak mentálisan közel kerülni a szimpatikus karakterekhez, így csak az ő életükre fókuszálnak azon a pár oldalon keresztül.

3. Bővíti és továbbadja az emberi tudást

Az emberiség tudása évről évre folyamatosan gyarapszik. Őseink írott formában megőrzött ismeretei és tapasztalatai minden generációnak fontosak, a könyvek olvasásának értéke pedig ma már nagyobb, mint valaha. Egy ösztönző történet, vagy akár egy önéletrajz még a legmotiválatlanabb helyzetekben is kimagasló lendületet adhat az új dolgok tanulásához.

4. Növeli a szókincset

Egy l\u00e1ny k\u00f6nyvet olvas, mik\u00f6zben fej\u00e9t lel\u00f3gatja a kanap\u00e9 oldal\u00e1n

Fotó: Unsplash/Matias North

Talán ezt nem kell mondani senkinek, de az olvasás bővíti legjobban az általános szókincset. Egy társaság tagjai közül úgy lehet talán legjobban kitűnni, ha egy illető minden helyzetben választékosan és pontos nyelvtannal képes megszólalni. Ezáltal egyértelműen nagyobb önbizalomra is szert lehet tenni.

5. Javítja a memóriát

Végezetül pedig a rendszeres olvasás remek gyakorlat az agy számára. Egy fiktív regény olvasása közben minden karakternek meg kell jegyezni a történetszálát, az eredetét, valamint a jellemének apró részleteit is. Ekkora összpontosított figyelem igénybe veszi a memóriát, ezáltal a hétköznapi helyzetekben is egyre több információt észben lehet tartani jegyzetelés nélkül.

Nyitókép: Unsplash/Anthony Tran

Forrás: Lifehack