Keresztes Tamás

Újra színházzá változik a Szépművészeti Múzeum

Tavaly a járványügyi korlátozások miatt félbeszakadt a Szépművészeti Múzeum Textúra elnevezésű színházi sorozata, így a tervezett kilenc előadásból akkor csupán kettőt láthatott élőben a közönség, idén azonban újraindul a rendhagyó összművészeti program.

A Textúra alapötlete képzőművészet, irodalom és színház találkozása egyazon térben és időben változatlan: a múzeum kortárs magyar szerzőket kért fel, hogy írjanak új irodalmi szövegeket a gyűjtemény egy-egy inspiráló, kiemelt alkotásáról. Az elkészült műveket a Szépművészeti Múzeum kiállítótereiben ismerhetik meg az érdeklődők, színművészek tolmácsolásában, öt esti előadás alkalmával közölte a múzeum hétfőn az MTI-vel.

Mint a közlemény emlékeztet, a kedden újrainduló programsorozat már az intézmény hatodik ilyen jellegű vállalkozása. A Szépművészeti ezúttal is ismert és kevésbé ismert műtárgyai közül ajánlott alkotásokat inspirációs forrásul a meghívott kortárs íróknak, hogy azok műveiben friss, akár provokatív megközelítésben, új értelmezést nyerjenek.

A 2020/2021-es évad Textúra jeleneteit Székely Kriszta, a Katona József Színház munkatársa rendezte, aki friss látásmódjával és egész estén átívelő koncepcióval tágítja a már megszokott kereteket.

A művek mind időben, mind térben végigvezetnek a múzeum állandó gyűjteményein. A rövid, 8-10 perces előadások mindegyike önálló, a színészek rövid szünettel újra és újra eljátsszák a jeleneteket az este folyamán, tíz alkalommal, így a közönség semmiről nem marad le. Az Antik, az Egyiptomi és a Régi magyar gyűjtemény, valamint a Régi Képtár termei mellett idén is helyszín lesz a felújított Román Csarnok.

Székely Kriszta rendezői koncepciója szerint az idei Textúra előadói múzeumi dolgozók bőrébe bújva mutatják be az irodalmi alkotásokat és a múzeum műtárgyait.

Az este során a látogatók találkozhatnak a gazdag fantáziával bíró takarítóval, a sikeres, de magánéleti problémákkal küzdő projektvezetővel, a filozofikus gondolkodású teremőrrel vagy részt vehetnek egy múzeumpedagógus tárlatvezetésén, aki saját veszteségeit éli újra egy festmény láttán.

Háy János, Balla Zsófia, Szécsi Noémi, Száraz Miklós György és írótársaik szövegeit mások mellett Péterfy Bori, Jordán Adél, Tornyi Ildikó és Keresztes Tamás adják elő október 19. és november 9. között öt estén.