A csecsemők akár néhány órával születésük után már erre képesek
Gyakran gondolunk úgy a csecsemőkre, mint üres vásznakra, akik az élet első néhány hetében alig képesek tanulni. Az újszülöttek azonban valójában hihetetlenül korán kezdik feldolgozni a nyelvet és a beszédet. Már az anyaméhben megtanulják megkülönböztetni a hangokat és néhány beszédhangot. De hogy a csecsemő agya pontosan hogyan tanulja meg feldolgozni az összetett nyelvi hangokat, még mindig rejtély.
Egy, a Nature Human Behaviour című szaklapban nemrég megjelent tanulmány feltárta ennek az észbontóan gyors tanulási folyamatnak a részleteit, amely már a születés első néhány órájában kezdődik.
A kutatók együttműködtek egy kínai újszülött kutató csoporttal, akik a csecsemők fejére egy kis sapkát szereltek, amelyet kifinomult fénykibocsátó eszközökkel borítottak, írja a ScienceAlert. Ennek célja a csecsemők agyában lévő oxigénszint apró változásainak mérése volt. A sapkában lévő érzékelők segítségével meg tudták határozni, hogy az agy mely területei voltak aktívak az idő múlásával.
Az eljárást, amely teljesen biztonságos és fájdalommentes, a babák születését követő három órán belül végezték el. Ehhez mindössze egy kis rugalmas sapkát kellett a babára húzni, és apró infravörös fényekkel (lényegében hősugárzással) világítottak a fején keresztül. Ez illeszkedik ahhoz a sok kultúrában elterjedt gyakorlathoz, hogy az újszülötteket egy szoros takaróba burkolják, hogy megnyugtassák őket, így könnyítve meg az átmenetet az anyaméh kényelméből az önálló fizikai lét vad világába.
Születésük után három órával minden csecsemő olyan hangpároknak volt kitéve, amelyeket a legtöbb kutató szerint meg kellene tudniuk különböztetni. Ezek közé tartoztak a magánhangzók (például az o betű) és ugyanezek a magánhangzók visszafelé játszva.
Általában a fordított beszéd nagyon különbözik a normál beszédtől, de az elszigetelt magánhangzók esetében a különbség finom. A fent említett vizsgálatban azt találtuk, hogy a felnőtt hallgatók csak az esetek 70 százalékában tudtak különbséget tenni a két eset között.
Ami meglepte a kutatókat, hogy az újszülöttek nem tudtak különbséget tenni az előre és hátra irányuló magánhangzók között közvetlenül a születés után, mivel a születés első három órájában nem találtak különbséget az egyes esetekben gyűjtött agyi jelek között. Utólag visszagondolva azonban azt mondják, nem kellett volna ennyire meglepődniük, tekintve, hogy a különbség mennyire finom volt.
Megdöbbenve tapasztalták azonban, hogy miután öt órán keresztül hallgatták ezeket a hangokat, az újszülöttek elkezdtek különbséget tenni az előre és hátrafelé irányuló magánhangzók között. Először is, az előremenő magánhangzókra gyorsabban reagáltak, mint a visszafelé hangzókra. További két óra elteltével pedig, amely alatt többnyire aludtak, a csecsemők agya nemcsak gyorsabban, hanem erősebben is reagált az előre irányuló magánhangzókra, mint a különböző magánhangzókkal edzett vagy a csendben maradt babáknál.
Ez azt jelenti, hogy az élet első napján mindössze néhány óra szükséges ahhoz, hogy a baba agya megtanulja a természetes és a kissé természetellenes beszédhangok közötti finom különbséget.
Kiderült az is, hogy a magánhangzók feldolgozásában a felső halántéklebeny (az agy hallásfeldolgozással összefüggő része) és a homloklebeny (az összetett mozgások tervezésében részt vevő) agyterületei is részt vettek, különösen a bal féltekén. Ez hasonló ahhoz a mintázathoz, amely a felnőttek nyelvi megértését és produkcióját alapozza meg.
Ami még ennél is lenyűgözőbb, hogy mind a beszédhangoknak kitett csecsemőcsoportban, mind a beszédhangoknak kitett résztvevőknél keresztbeszélgetést (különböző agyterületek közötti kommunikációt) tudtak kimutatni e régiók között, de azoknál, akik semmilyen tréninget nem tapasztaltak, nem. Más szóval, a képzett babák neuronjai olyan módon "beszélgettek" az agyon keresztül, amit nem tapasztaltak azoknál a csecsemőknél, akik ugyanebben az időszakban csendben maradtak.
Az újszülöttek valószínűleg közvetlenül profitálnak abból, ha már az első pillanatoktól kezdve, amikor elhagyták az anyaméhet, beszélgetnek velük. Nyilvánvaló, hogy a nevelés, az elme környezet általi megváltoztatása az első napon kezdődik.
A csecsemők nincsenek előre programozva
Ezeket az eredményeket az idegtudományok egyik manapság divatos koncepciójának, a megtestesülési elméletnek a kontextusában is vizsgálhatjuk. Az elképzelés szerint gondolataink és mentális műveleteink nem előre programozottak vagy titokzatos módon valamilyen öröklött, genetikai kódból működnek, hanem a körülöttünk lévő világ közvetlen tapasztalataira épülnek, a születésünktől kezdve működő érzékszervi csatornákon keresztül, mint például a hallás, a látás, az ízlelés, a szaglás és az érintés.
Bár agyunk a szüleinktől örökölt genetikai kód által meghatározott szerveződése és működése alapján hajlamos a tanulásra, már születésünkkor is képes érzékelni a környezetet, és ez azonnal segíti a minket körülvevő világról alkotott belső reprezentációinkat.
Tehát, érdemes nemcsak beszélgetni a babával, hanem megosztani vele a világ mindenféle érzékszervi élményét, amint a karunkban van, legyen szó akár arról, hogy zenének tesszük ki, hagyjuk, hogy megszagolja a virágok illatát, vagy olyan tárgyakat vagy látványokat mutatunk neki, amelyeket még soha nem látott. Azzal, hogy változatosabb élményekre bátorítjuk, új utakat adunk a baba agyának a növekedéshez és a fejlődéshez, és valószínűleg több kreatív képességet a jövőre nézve.
Nyitókép: Shutterstock
