Egy virágszál a földön

Egy hónappal korábban virágoznak a növények az éghajlatváltozás miatt

Az éghajlatváltozás hatására a növények átlagosan egy hónappal korábban virágoznak az Egyesült Királyságban, ami súlyos következményekkel járhat a vadon élő állatokra, a mezőgazdaságra és a kertészekre nézve.

Egy, a Cambridge-i Egyetem által vezetett kutatócsoport a 18. század közepéig visszamenőleg, egy tudományos adatbázis felhasználásával megállapította, hogy nagyjából egy hónappal korábban kezdenek virágozni a növények Angliában, mint évekkel ezelőtt. Ennek súlyos következményei lehetnek nem csak a növényekre, hanem a teljes élővilágra és a mezőgazdaságra is.Az 1753-tól 2019-ig terjedő, tudományos adatbázisban 400 ezer feljegyzés eredményeit vették alapul a tanulmányhoz az Egyesült Királyság 406 virágos növényfajának változásairól.

Az adathalmaz egyszerűsítésére a kutatók többféle szempont szerint csoportosították a méréseket, többek között helyszín, tengerszint feletti magasság, valamint az alapján, hogy városi vagy vidéki területekről származnak-e a növények.

A kutatás megállapította, hogy a tavaszi virágzás a mért időszak kezdetéhez képest egy teljes hónappal korábban jelentkezik. Az eltolódás kezdete egybeesik az emberi tevékenység okozta gyorsuló globális felmelegedéssel.

A kutatók kiemelték, hogy bár a tavaszi virágok első megjelenése sok emberben kelt szívmelengető érzést a zord téli hónapok után, ez a jelenség lassan kipusztíthatja az érintett növényeket, valamint az állat- és rovarvilág is komoly károsodásokat szenvedhet.

Tavaszi vir\u00e1gok

Fotó: Unsplash/Yoksel 🌿 Zok

Az olyan állatfajok, melyek a vándorlásukat vagy a téli álmukat az éghajlathoz szinkronizálják, élelem nélkül maradhatnak, valamint a mezőgazdaságban foglalkozó emberek munkája is kárba mehet.

Nyitókép: Unsplash / Zoltan Tasi

Forrás: phys.org