Az egyedül élés drasztikusan növeli egy mentális betegség kockázatát
Egy nemrégiben készült áttekintés szerint az egyedül élés összefüggésbe hozható a depresszióval.
Egy, a Frontiers in Psychiatry augusztusi számában megjelent tanulmány szerint az egyedül élés a depresszió magasabb kockázatával jár együtt.
Az elmúlt években maximális fokozatokat ért el a magányosság, a koronavírus-világjárvány következtében. A vágyott és a megvalósult kapcsolatok közötti eltérésre utaló magányosságnak két típusa van, a szociális (pl. a barátkozás elmaradása) és az érzelmi (nem sikerül kielégítő intim kapcsolatokat kialakítani).
A magányosság számos tendenciával és viselkedéssel jár együtt, többek között maladaptív érzelemszabályozási stratégiákkal, nagyobb mértékű közösségi médiahasználattal, a kimaradástól való erősebb félelemmel, valamint a túlköltekezéssel vagy éppen az anyagiassággal.
A kutatások megállapítása szerint a magány negatív fizikai és mentális egészségügyi eredményekkel jár, például a depresszió kockázati tényezője, növeli a fájdalomérzékenységet, és összefüggésbe hozták a korai halálozással.
A magányosság érzése, egyedüllét és depresszió
A magányosság összefügg az életkörülményekkel, konkrétabban pontosabban az egyedül éléssel. A COVID-19 és/vagy a szociális távolságra vonatkozó intézkedések – mint a zárlatok – miatt sokunknak kellett már átmenetileg egyedül vagy a számunkra fontos emberektől, például a partnerünktől, a családtól vagy a barátoktól távol élni. Az egyedül élés általánosságban azonban lassan új normává vált.
Manapság több az egyszemélyes háztartás, mint korábban. Ez lehet azért, mert valaki sosem házasodott meg, vagy akár azért, mert külön él, elvált vagy megözvegyült. A nyugati országokban élő emberek közül majdnem minden harmadik ember egyedül él.
A magányosság érzéséhez hasonlóan a fizikai társadalmi elszigeteltség is kockázati tényezője lehet számos, a fizikai egészséggel (pl. szív- és érrendszeri betegségek, stroke, cukorbetegség, korai halálozás) és a mentális egészséggel, különösen a depresszióval kapcsolatos állapotnak.
A témával kapcsolatos kutatások ellenére kevés longitudinális vizsgálat vizsgálta a magányt és a társadalmi elszigeteltséget mint a depresszió kockázati tényezőit, ezért Wu és munkatársai longitudinális vizsgálatok adataira támaszkodtak a kapcsolat feltárásához.
Az átvizsgált 239 teljes szövegű cikkből hét került be a metaanalízisbe, melyben 123 859 résztvevő volt (pszichózis nélkül); ennek 65%-a nő volt.
Az adatok elemzése kimutatta, hogy az egyedül élő embereknél nagyobb volt a depresszió kockázata, mint a nem egyedül élőknél. Emellett kiderült, hogy az egyedül élők esetében a depresszió kialakulásának kockázata nagyobb mértékben nő a férfiak, mint a nők, az idősebbek, mint a fiatalabbak, és a vidéki, mint a városi emberek esetében.
Több korábbi metaanalízis is megállapította, hogy az egyedül élés a depresszió kockázati tényezőjének számít, ezek azonban csak keresztmetszeti vizsgálatokat használtak, míg a mostani elemzés longitudinális vizsgálatokból származó adatokat használt fel. Az eredmények azonban mégis hasonlóak voltak, és kiderült, hogy az egyedül élés 42%-kal növelte a depressziós zavarok kockázatát.
Társadalmi elszigeteltség és depresszió
Miért növeli az egyedül élés a depresszió kockázatát? A számos lehetséges magyarázat szerint az egyedül élők a másokkal együtt élőkhöz képest rosszabb anyagi helyzetben lehetnek, kevesebb társas kapcsolattal és társadalmi támogatással rendelkeznek, rosszabb fizikai vagy mentális állapotban vannak, vagy rosszabb egészségügyi szokásaik vannak.
Az egyedül élők és a depresszió közötti kapcsolat meglehetősen összetett lehet. A kutatások szerint például azok a betegek, akiknek a kórtörténetében súlyos betegségek és fogyatékosságot okozó állapotok (pl. krónikus fájdalom) szerepeltnek vagy szerepelnek, nagyobb valószínűséggel lesznek elszigeteltek, és végül depresszió alakul ki náluk. De utóbbi is valószínűleg a betegek életminőségét rontja, és növeli a társadalmi elszigeteltséget és a magányosság érzését.
Nyitókép: Shutterstock
