Kétféle nárcisztikus típus létezik, de nagy különbség van köztük

Egy 2021-es, 270, átlagosan 20 éves ember bevonásával készült tanulmány több hitelt ad annak az elképzelésnek, hogy a nárcisztikus viselkedést nem mindig ugyanazok a dolgok vezérlik, mint a pszichopátiát.

„Sokáig nem volt világos, hogy a nárcisztikusok miért követnek el kellemetlen viselkedéseket – ilyen például az önelégültség, hiszen ez valójában azt eredményezi, hogy mások kevesebbet gondolnak róluk. Munkánkból kiderül, hogy ezek a nárcisztikusok nem nagyképűek, hanem inkább bizonytalanok”

– mondta Pascal Wallisch, a New York University (NYU) klinikai pszichológusa.

„Pontosabban, az eredmények azt sugallják, hogy a nárcizmus jobban érthető, mint kompenzációs alkalmazkodás az alacsony önértékelés leküzdésére és elfedésére”

– teszi hozzá Mary Kowalchyk, az NYU klinikai pszichológusa.

A pszichológusok már most is megkülönböztetik a nárcisztikusok két meglehetősen különböző típusát: a „sérülékeny nárcisztikusokat”, akik alacsony önértékeléssel, kötődési szorongással rendelkeznek, és nagyon érzékenyek a kritikára; valamint a „grandiózus nárcisztikusokat”, akiknek magas az önértékelésük és önérzetük.

Ez a legújabb kutatás segít a kettő további szétválasztásában. Kowalchyk és csapata egy sor mérés segítségével felmérte a különböző vonások, köztük a nárcizmus, az önbecsülés és a pszichopátia szintjét az egyes résztvevők esetében, és azt találták, hogy a vagánykodó, önelégült és felsőbbrendűbb viselkedés erősen összefügg azokkal az egyénekkel, akiknek magas a bizonytalanságuk és a bűntudatuk is. A pszichopátiát mutató személyek viszonylag alacsony szintű bűntudatot mutattak.

„A nárcisztikusok bizonytalanok, és ezeket a bizonytalanságokat vagánykodással és önelégültséggel kezelik. Ettől hosszú távon mások kevésbé kedvelik őket, ami tovább fokozza a bizonytalanságukat, ami aztán a vagánykodó viselkedés ördögi köréhez vezet" - mondta Kowalchyk.

Ez ellentétben áll a grandiózus nárcizmust mutató egyénekkel, akik valóban hisznek saját önnön fontosságukban, és nem mutatják a bizonytalanság jeleit. A kutatók szerint a kettő közötti különbség túlmutat egy kategória megkülönböztetésnél.

„Azt állítjuk, hogy amit korábban grandiózus nárcizmusnak tekintettünk, valójában jobban érthető a pszichopátia egyik viselkedési megnyilvánulásaként”

– írta a csapat a tanulmányában.

Elismerik, hogy további kutatásokra van szükség egy változatosabb populációban, nagyobb időskálán, hogy eredményeiket validálják. Ezek az új eredmények azonban egy 2017-es kis tanulmányhoz igazodnak, amelyben a nárcisztikus férfiak agyszkennerei érzelmi szorongást és konfliktust mutattak ki, amikor egy önmagukról készült fotót mutattak nekik.

Valójában ellentmondásos tanulmányok születtek arról, hogy a nárcisztikusok szeretik-e vagy nem szeretik magukat; a nárcizmus két típusának pontosabb meghatározásával jobban megérthetjük a viselkedésüket, mivel mindkét nárcisztikus típus valódi károkat is okozhat a környezetében élőknek nárcisztikus visszaélés formájában.

A patológiától eltekintve, a nárcisztikus vonások – amelyekről szintén azt gondolják, hogy az individualizmusra való fokozott összpontosítás táplálja őket – tükröződnek a társadalmunkban abban, hogy több „én”-t írunk, mint „mi”-t, a dalainkban több az én-központú szöveg, és a hírnév köré épülő történetek felé való elmozdulásban.

A kutatók is mérték ezeket az eltolódásokat. Például a „Fontos személy vagyok” kijelentés jóváhagyási aránya 1963 és 1992 között 12-ről 80 százalékra nőtt a serdülők körében. Ráadásul a közösségi médiában való magamutogatásban sokan részt veszünk, ami kollektíven formálja és táplálja a be nem illeszkedéssel kapcsolatos bizonytalanságot. Ezek a viselkedésformák kötelezően társas fajként belénk vannak kódolva.

Míg a nárcisztikusok köztudottan nagyszerűen használják a közösségi médiát, az, hogy a közösségi média növelheti-e a nárcizmust, kevésbé volt meggyőző, de az új tanulmány szerint „az ilyen viselkedések – különösen az önfelmagasztalás – növekedésének van értelme az itt javasolt keretben, mivel a közösségi médiával való foglalkozás természeténél fogva állandó társadalmi összehasonlítást és értékelést okoz, ami súlyosbíthatja az önértékeléssel kapcsolatos bizonytalanságokat”.

(ScienceAlert)

Nyitókép: Shutterstock / Prazis Images