Elon Musk

Súlyos változások jönnek: Ez Elon Musk véleménye a Netflixről

A napokban az egyik legismertebb streamingportál közzétette irányelv-módosításait, melyek sokakat felháborítottak. Az ellenszenv a rajongóktól, valamint a munkatársaktól is érkezik, Elon Musk viszont pont ezt a bátorságot becsüli, és ki is fejezte egyetértését a döntéssel kapcsolatban.


A Netflix igazgatói 2017 óta most módosították először a vállalati kultúrára vonatkozó irányelveket. Ezt közvetlenül azután tették meg, miután ellenszenves üzeneteket kaptak egy projekttel kapcsolatban. A szóban forgó történésre októberben került sor, amikor több dolgozó is nyilvánosan kritizálta a céget, mert egy olyan műsort sugároztak, melyben Dave Chappelle komikus csípős megjegyzéseket tett a transznemű emberekre.

A történésért felelős felvételt természetesen nem törölték az oldalról és továbbra is megtekinthető. A közzétett módosításokban a vállalat egyértelművé teszi, hogy semmilyen érdeklődési kört és nézetet nem szeretne elhallgattatni, ennek megfelelően pedig inkább a nézőkre bízza a tartalomfogyasztási szokások megválasztását.

Mindezek mellett azt is leszögezték, hogy a dolgozóknak el kell tekinteniük személyes preferenciáiktól a cégen belül. Amennyiben ezt nem tudják teljesíteni, akkor jobban teszik, ha másik munkát választanak maguknak az esetleges problémák előtt.

„Nem mindenkinek tetszik majd — vagy lesz érhető — minden, ami a szolgáltatásunkban szerepel. Hagyjuk, hogy a nézők döntsék el, mi a megfelelő számukra, szemben azzal, hogy a Netflix cenzúrázzon bizonyos művészeket vagy hangokat. Alkalmazottként támogatjuk azt az elvet, hogy a Netflix a történetek sokszínűségét kínálja, még akkor is, ha néhány címet ellentétesnek találunk a saját személyes értékeinkkel. Szerepkörünktől függően előfordulhat, hogy az általunk károsnak ítélt címeken kell dolgoznunk. Ha nehezedre esne támogatni a tartalmi széleskörűségünket, akkor lehet, hogy a Netflix nem a legjobb hely számodra"

— olvashatjuk a streaming platform irányelv-módosításának szavait a Business Insider cikkében.

A módosításokkal kapcsolatban Elon Musk egyetértését fejezte ki és minden döntésben támogatja a cég alapelveit.

A Tesla és a SpaceX vállalatok alapítóját fokozott megfigyelés alatt tartják tartalommoderációval kapcsolatos nézetei miatt, amióta felvásárolta az egyik legnagyobb online platformot, a Twittert. Döntésével kapcsolatban dolgozók, valamint Bill Gates is kifejezte aggodalmait a közelmúltban.

Nyitókép: Prodimedia