Oscar-szobrok

Elmarad az idei Oscar-buli a háborús helyzet miatt​

Az orosz-ukrán konfliktus miatt idén nem rendezik meg az Oscar-gálát követő mulatságot, a bevételeket inkább a háború károsultjainak megsegítésére fordítják.


Az egyik legnagyobb szabású Oscar-utóbulijáról híresWilliam Morris Endeavor hozta meg a váratlan döntést, mely szerint az idei Oscar-bulit nem rendezik meg. Nem az első év, hogy elmarad: tavaly a koronavírus miatt törölték a naptárból. Az idén megspórolt összeg természetesen jó célra fordítják, hiszen 1 millió dollárt, vagyis több mint 342 millió forintot adományoznak belőle az UNICEF-nek az ukrajnai menekültek és civil áldozatok támogatására.

„Megdöbbenve követtem Oroszország ukrajnai invázióját, igyekeztem feldolgozni a szívszorító történeteket és képeket, miközben azon gondolkodtam, hogyan is tudnánk a helyzet elszenvedőit igazán támogatni. Ezt szem előtt tartva a vezetőségünk úgy döntött, hogy az idei nagy Oscar-rendezvény helyett 1 millió dollárt adományoz az UNICEF-nek”

nyilatkoztaLloyd Braun, az ügynökség elnöke.

A közleményben azt is leszögezték, hogy a jótékony célra szánt összeggel a háború által érintett családokat, valamint a kivándorolt és kitelepített gyermekeket támogatják világszerte.