Az orosz invázió elől menekülő emberek százai várakoznak a Lengyelországba tartó vonatra a lvivi központi pályaudvaron február 27-én

Mutatjuk, hol és hogyan lehet segíteni az ukrán menekülteken

Egy hete tart az orosz megszállás Ukrajnában, melynek következtében az érintett nagyvárosokat tömegesen próbálják elhagyni az ukránok. Magyarországra is rengeteg menekült érkezett és érkezik folyamatosan, a becslések szerint akár 600 ezer ukrán menekültről is szó lehet a legrosszabb esetben. Alábbi cikkünkben frissített változatot közlünk arról, hol és mire van a legnagyobb szükség, ha segíteni szeretnénk az Ukrajnában élőkön, illetve onnan menekülteken.

A Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány tegnap esti Instagram-posztjában azt írta, hogy a Nyugati pályaudvaron lévő önkéntesek a következőkben várjàk a segítséget:

  • minden, ami gyerekeknek való, apró, előre csomagolt keksz, édesség, alma, banán, dobozos ital, üditő, ami a zsebükben elfér.
  • gyerek fogkefe, fogkrém

A Nyugati pályaudvaron a Bethesda kórház dolgozói is kint vannak, akik a következő adományokat várják:

  • minden gyógyszer, vitamin jól jön: fájdalomcsillapító, torokfertőtlenítő, kézfertőtlenítő.
  • plüssjátékok ( kisebb méretűek)

Az Oltalom Karitatív Egyesület egyháza, a Magyar Evangéliumi Testvérközösség (MET) is gyűjtést szervez, amit kérnek:

  • cukor,
  • tej,
  • kávé,
  • tea,
  • konzerv,
  • kakaó,
  • lekvár,
  • keksz,
  • gabonapehely,
  • szívószálas üdítő,
  • pelenka,
  • cumisüveg,
  • bébi tápszer,
  • tisztítószer,
  • tisztálkodószer,
  • mosószer,
  • gyerekülés,
  • gyerekruha,
  • mobil gyerekágy,
  • takaró,
  • lepedő,
  • párna,
  • törölköző.
Az alábbi posztban lázhatók a gyűjtőpontok, ahol az adományt át lehet adni. Az egyesület emellett önkéntesek segítségét és pénzadományokat is szívesen fogad, szintén a posztban találhatók a részletek.

Érdemes követni Eke Angéla színész Instagramját, aki az elmúlt napokban a Nyugati és Keleti pályaudvaron is önkénteskedett, valamint a legfrissebb információkat is folyamatosan megosztja oldalán arról, mire van a legnagyobb szüksége a menekülteknek. Legutóbbi posztjában arról ír, hogy aki tud szállást felajánlani, jelentkezzen.

Arról, hogy hol és hogyan lehet pénzadománnyal támogatni a menekülteket, itt írtunk bővebben. Fontos, hogyha segíteni szeretnénk, olyan adományt vigyönk, amit a listán látunk.

Nyitókép: Instagram / magnumphotos