A Zeta Ophiuchi

Leírhatatlan sebességgel száguld az univerzum egyik kék csillaga

Létezik néhány csillag, mely nem elégszik meg az adott helyzetével a kozmoszban, éppen ezért több ezer kilométer/órás sebességgel is képes száguldani a Naprendszeren keresztül. Ilyen jelenség a kék színű Zeta Ophiuchi is, amely tartogat magában még további érdekességeket.


A Zeta Ophiuchi a Földtől 440 fényévnyi távolságban száguld, egészen pontosan pedig másodpercenként 30-40 kilométer távolságot képes megtenni. Nem csupán rendkívüli gyorsaságával nyűgözi le a kutatókat, hanem más egyéb tulajdonságával is, hiszen az éjszakai égbolt egyik legszokatlanabb gyöngyszeméről van szó.

Egy fősorozati csillagról van szó, amely azt jelenti, hogy magjában a hidrogén még mindig héliummá olvad. Ez egy olyan forró és nehéz csillagot eredményez, amely a Nap tömegének mintegy hússzorosát teszi ki és intenzív hőjének köszönhetően kéken izzik. Az ilyen típusba tartozók élettartama sokkal rövidebb, mint a többié az égen, így jogosan mondható, hogy nagyon ritkák az univerzumunkban.

Ennek a kategóriának az egyik jellegzetes tulajdonsága, hogy tagjai csoportokba verődve haladnak, ellenben a szóban forgó egyed teljesen egyedül van. A szakértők jelenleg úgy gondolják, hogy a Zeta Ophiuchit egy kettős kísérőcsillag szupernóva-robbanása lökte ki az űrbe.

Több kép is létezik már erről a jelenségről, így további tulajdonságait is meghatározták már a tudósok.

A Chandra 2016-os megfigyelései például rögzítették a körülötte lévő röntgensugárzás nyomait, más képeken pedig jól látszik, hogy a csillagot körbevevő felhőben egy csík tűnik fel, amit a gázzal ütköző anyag hoz létre. Egy új tanulmány arra a kérdésre kereste a választ, hogy mivel magyarázhatják a megfigyelt felhőt, valamint az egyéb jellegzetességeket.

Szimulációkat végeztek, és megállapították, hogy eredményeik nem egyeznek a megfigyelésekkel, tehát valami információ hiányzik az egyenletből, vagy a furcsa csillagról és környezetéről alkotott elképzelésből. A jövőbeli vizsgálatokba több fizikai folyamatot számolnak majd bele, vagy nagyobb felbontást alkalmaznak a cél érdekében.

Nyitókép: Getty

Forrás: ScienceAlert