A 19. század Amerikájában élő alapítóatyát, John Humphrey Noyes-t először csak megrendítette a férfi önzés következménye, miután együttléteik után felesége sokszor teherbe esett, majd többször elvetélt, ezért az önmegtartóztatással és a férfi önuralommal kezdett kísérletezni. Ezután alapította meg az Oneida közösséget, ahol a „komplex házasság” elvét kezdte hirdetni. Ezt azt jelentette, hogy a tagok között nem létezhetett monogám kapcsolat: mindenki „párja” volt mindenkinek. A féltékenységet bűnnek tartották, a szerelem pedig kollektív élménnyé vált. Az Oneidában alapvetően kétféle szexuális együttlétet különböztettek meg: az egyik célja a gyermeknemzés, a másiké pedig a szeretet kifejezése volt – utóbbinál csak megszakított közösülést alkalmazhattak a párok. A nők sokkal nagyobb szabadságot élvezhettek a közösségen belül, mint akkoriban máshol: többféle területen dolgozhattak, lemondhattak gyermekük neveléséről, elkerülhették a nem kívánt terhességeket, és nagyjából ugyanolyan mértékű szexuális szabadsággal rendelkeztek, mint a férfiak.

A gyakorlatban ez azt jelentette, hogy egy férfi kérhette a közösség egy hölgy tagjának a magánlátogatását, de utóbbi is kezdeményezhetett. A kérést egy Noyes által vezetett, idősebbekből álló bizottság elé terjesztették, amely végső jóváhagyást vagy elutasítást adott, de a megkeresett partnernek is joga volt elutasítani a kérést. Ajánlott volt, hogy az idősebb nők kezdeményezzenek a fiatal férfiaknál, és fordítva: így a fiatal férfiak szakértő irányítás alatt tanulták meg a férfi önmegtartóztatás gyakorlatát, míg az érettebb férfiak panasz nélkül vállalták a leányok oktatását. 1869-ben a csoport a lehető legtökéletesebb gyermekek megalkotását tűzte ki célul, amelyhez létrehozták a szelektív szaporodás programját 53 férfivel és 38 nővel, akiket szellemi és erkölcsi tulajdonságaik alapján választott ki a bizottság. Az így született 58 gyermeket a szülőktől elválasztva, külön nevelték. Bár az elképzeléseik idealistának tűntek, a gyakorlatban sok fájdalmat és bizonytalanságot szültek.

A ’60-as évek Amerikájában Charles Manson fiatal követőket gyűjtött maga köré, így megalapítva a Manson Familyt (Manson családot). Közösségük látszólag a szabadságra és a szeretetre fókuszált, és főleg olyan fiatal férfiak és nők csatlakoztak hozzá, akik ki akartak törni a hagyományos társadalmi keretek közül, és konfliktusban álltak a szüleikkel. Manson követőit szeretettel és elfogadással „bombázta”, ami sokuknak hiányzott az életéből, és úgy érezték, új családot kapnak általa. Az új követők csatlakozásakor Manson első dolga volt, hogy lebontsa bennük mindazt, amit „gátlásoknak” nevezett – vagyis mindent, ami ellentmondott az ő akaratának. Manson lényegében lerombolta az egyéniségüket, majd a sajátját ültette beléjük, teljes hatalmat szerezve felettük. A legnagyobb „akadályt” a szexualitás jelentette a legtöbb lánynál. Manson azonban elég meggyőző – és szükség esetén elég erőszakos – volt ahhoz, hogy rövid időn belül mindenki elfogadja: vele, vagy a csoport bármelyik férfi tagjával szexuális viszonyt kell folytatni, ha ő úgy akarja. Manson azt hirdette, hogy a nőknek teljesen alá kell vetniük magukat a férfiaknak. Amint megszerezte a lányok feletti irányítást, őket használta az új követők toborzására.

Manson az idő múlásával egyre inkább prófétáként, sőt megváltóként tekintett magára. Eklektikus és zavaros tanokat hirdetett, miszerint minden ember és dolog egy elválaszthatatlan egész és Isten része. Manson szerint ebben az értelemben nem létezhet halál, mivel Isten egysége örökké fennmarad. A meggyőzéshez a zenét is bevetette: dalokat írt és játszott, hogy terjessze „üzenetét”. Manson befolyása alatt követői egyre inkább elvesztették önállóságukat, és bármire hajlandóak voltak érte, ami a hírhedt Sharon Tate-gyilkossághoz, majd a bűnrészes tagok elfogásához vezetett 1969-ben.

David Berg mozgalma, a Family International, más néven Children of God az 1970-es években vált hírhedtté, főleg az Egyesült Államokban és az Egyesült Királyságban. A híveknek a „flirty fishing” nevű gyakorlatot kellett követniük: a nőtagok szexuális kapcsolatba léptek kívülállókkal, így csábítva őket a közösségbe. A szeretet itt nem magánügy volt, hanem vallási kötelesség – sokszor a gyerekek és fiatalok számára is. Berg azt mondta a tagoknak, hogy Isten maga a szeretet, a szeretet pedig a szex, ezért nem lehetnek benne korlátozások, az életkortól vagy a kapcsolattól függetlenül. „Aktívan ösztönözte a szexuális tevékenységeket már két-három éves kiskorúak körében is” – mesélt a szörnyűségekről Verity Carter, a szervezet egykori tagja a BBC Scotland's Kaye Adams Programme-jában. A szervezetnek az 1980-as és 1990-es években jelentős médiafigyelemmel és jogi vizsgálatokkal kellett szembenézni liberális szexuális gyakorlatai és a gyermekekkel kapcsolatos visszaélések miatt. A mozgalom történetét egy dokumentumfilm is feldolgozta, Children of God címmel.

Az indiai Bhagwan Shree Rajneesh (más néven Osho) tanításaira épülő Rajneesh-mozgalom a ’70-es években terjedt el. A szexualitást itt a spirituális fejlődés részeként kezelték: a test felszabadítása egyben a lélek felszabadítását is jelentette. Sok követő számára valóban felszabadító élmény volt, mások viszont úgy érezték, a „szerelem” és a „meditáció” összemosása a közösség vezetőinek hatalmát szolgálta. A mozgalomról két dokusorozat is készült: 2018-ban a netflixes Wild Wild Country, majd 2021-ben a Children of the Cult, amelyben a szektában gyerekként szexuális visszaéléseket és nemi erőszakot átélt, azóta felnőtt áldozatok nyilatkoznak. Bár Rajneesh 1990-ben meghalt, mozgalma az Osho International Meditation Resorts néven továbbra is folytatódik, Rajneesh képe pedig ott lóg a falakon.

Az 1990-es évek Amerikájában működő szekta a másik végletet képviselte. Hittek abban, hogy létezik egy fizikailag fejlettebb létforma, ami megalkotta a világot és gondoskodik rólunk, és a cél az, hogy mi is elhagyjuk a „földi kötelékeket”, és a „következő szintre” (Next Level) lépjünk. A tagoknak ennek érdekében le kellett mondaniuk a romantikus, baráti vagy családi szeretetről és a szexualitásról is. Marshall Applewhite és Bonnie Nettles, akik a közösség élén álltak, azt tanították, hogy minden földi érzelmi kötődést másodlagosnak kell tekinteni a vezetők iránti hűség, és a szellemi felemelkedés küldetése mellett. A csoport számára a szeretet egy eszköz volt a végső cél – a test hátrahagyása és a magasabb, földönkívüli létforma megtpasztalása – elérésére, de csak azok részesülhettek belőle, akik maradéktalanul elfogadták a szekta tanításait.

Egyes tagok öncsonkításon is átestek, hogy megszabaduljanak „emberi vágyaiktól”, hiszen a szerelmet bűnnek tekintették. A szekta 1997-ben megszűnt, amikor 39 tag csoportos öngyilkosságot követett el egy almaléből, vodkából és fenobarbitálból álló koktéllal (utóbbi légzésdepressziót és a keringés teljes leállását eredményezi), majd zacskót húztak a fejükre. A szekta szerint ők voltak a kiválasztottak, és ezzel a művelettel űrkompatibilis formát öltöttek. Így feljuthattak az űrhajóra, ami a Hale-Bopp üstökös mögött repült, amivel a „következő szintre” léptek. A szektáról HBO-s dokumentum minisorozat is készült, A mennyország kapuja: Halálos szekta címmel.

Colin Batley az 1990-es években költözött a walesi Kidwelly városába, ahol létrehozta saját kultuszát, önmagát „főpapnak” kinevezve. A magát The Church-nek (az Egyháznak) nevező szekta a 2000-es években élte virágkorát. A közösség fiatal lányokat vont be, akiket érzelmi manipulációval és vallási nyelvezettel igáztak le. Már egész fiatalon azt mondták nekik, hogy a(z először a főnökkel, majd más tagokkal létesített) szexuális aktusok próbatételek, és ha nem állják ki azokat, az Abyssba, azaz az ő poklukba kerülnek. A szekta a 1947-ben elhunyt okkultista Aleister Crowley írásaiból merített „ihletet”, a nők például „My Lord”-ként (Uramként) szólították Batley-t. A tagok otthonaikat egyiptomi motívumokkal zsúfolták tele, és sokan az Eye of Horus védelmező jelképét tetováltatták a karjukra, Crowley Hórusz-kultuszát ünnepelve ezzel. A hívők csuklyás köpenyekben vettek részt a rituáléikon, amelyeket gyakran orgia követett; és több, egymáshoz közeli házat használtak az „Egyház” alkalmaira. Batley osztotta ki, ki kivel létesítsen kapcsolatot, gyakran felvételt is készíttetve a történtekről. A sokszor hangoztatott „szeretet” és „gondoskodás” szavak a közösségben valójában a szexuális kizsákmányolást szolgálták. A történet 2011-ben került nyilvánosságra, amikor Batley-t elítélték, és az áldozatok vallomásának hála fény derült a történtekre.

(Oxford Academic, BBC, EBSCO Research, American Heritage, New York Times)