Vernazza, az olaszországi Cinque Terre-t alkotó öt falu egyike

Csalódás a világ legszebb helye a turisták szerint

Olaszország egyik legkedveltebb úti célját kritizálták a turisták, akik úgy érezték magukat a helyen, mint az izzadt szardíniák.

Bár nemrég a világ legszebb falujává választották, az olaszországi Cinque Terre gyönyörű tája egyben a hely hátránya is, ugyanis tele van turistákkal, emiatt pedig sokak számára élvezheteltlen az ott töltött idő. Az öt falu alkotta Cinque Terre-t évente mintegy 2,5 millió turista keresi fel.

Egy turista a Redditen azt írta, hogy úgy idén augusztusban úgy érezték magukat a helyen, mint az izzadt szardíniák. Más arról panaszkodott, hogy bár nagyon korán értek oda, körülbelül 30 percnyi nyugalmuk volt, majd egyre forgalmasabb lett a környék és azon kapták magukat, hogy 20 percre az állomás peronján ragadtak, mikot megpróbáltak elindulni onnan.

„Sikoltozó gyerekek, ülőhelyet kereső idős emberek, a hőségben fáradt turisták. És csomó influenszer pózolt, kiabált a kamerába stb. Úgy döntöttünk, hogy ez nem nekünk való, és hogy mi is a probléma részei vagyunk, és eljöttünk.”

A zsúfoltságot gyakran a sétahajók is fokozzák, amelyek általában több ezer turistát raknak ki ezen a partszakaszon. Néhány utazó azonban megosztotta tippjeit, akik úgy szeretnék felfedezni Cinque Terre-t, hogy nem botlanak mindenhol más turistákba.

Ezek között szerepel az a javaslat, hogy ne nyáron, vagyis a főszezonban utazzunk ide, hanem például áprilisban, mert akkor közel sem ilyen zsúfolt, és nincs már hideg. Ugyanez igaz októberre is, és igaz, hogy a kávézók és üzletek egy része zárva tart, de még így is megéri a látványért.

Más szerint Cinque Terre nyáron olyan, mint Velence, kora reggel és este töltsük ott az időt. Cinque Terre előnye, hogy a legtöbb településen napközben is lehet úszni.

Azok a turisták, akik korán kelnek, talán még a többi látogató érkezése előtt felfedezhetik a falvakat. A sétahajók általában menetrend szerint közlekednek, amelyet az interneten lehet ellenőrizni.

A körbeutazó turistáknak általában csak arra van idejük, hogy meglátogassák a régió nevezetességeit, így a túraútvonalakon feljebb haladva elkerülhetik a tömeget.

Nem csak Olaszország küzd azzal, hogy megbirkózzon a nyári vendégek hatalmas beáramlásával. Párizs egyik legnépszerűbb úti célja miatt egyes turistáknak hasonló tapasztalatban lehet részük, és az Egyesült Királyságban is nagy a turizmus.

(Express)

Nyitókép: Shutterstock