Szent meggyőződésem, hogy nagyanyáink túlvívták kissé ezt az emancipációt. A nőknek legalább kétszer olyan jól kell csinálnia mindent, mint a férfiaknak, hogy fele annyi elismerést kapjanak. Mondjuk szerencsére ez nem túl nehéz. (rosszcsont kisördög smiley) Az általános elvárás felénk, hogy önmegvalósítsunk valahol kedvünkre, francia nevelőnőként terelgessük gyermekeinket a legkuszább labirintusban, amit a köznyelv csupán Életként aposztrofál, Michelin-csillag után kiáltóan főzzünk varázspálcával, ráfordított időveszteség nélkül takarítva, sárgulóan tegyük iriggyé a Victoria’s Secret modelleket a külsőnkkel, doktoráljunk le gyógyászatból és gyógyszerészetből a családi nyavalyák kikezelése folyamán, nehogymár ne tudjuk, hogy miként kell almafát metszeni, cseréljünk Forma 1-es űrsebességgel kereket alkalmasint, termeljünk áramot, fotoszintetizáljunk és kézrátéttel gyógyítsuk a merevedési zavart. De legalábbis ismerjük azon praktikákat, amiktől ez utóbbi még sokáig nem lesz időszerű, például ássuk bele magunkat a konyhaművészet afrodiziákumokra vonatkozó kulisszatitkaiba.
Nézzük a tényeket!
Szexi falatok
Bár a világon jó néhány ételt és italt tartanak számon vágykeltő afrodiziákumként, a valóságban azonban csak kevésről sikerült tudományosan is bebizonyítani a nemi életre gyakorolt jótékony hatásukat. Ám a kanadai Guelph-i Egyetem kutatói megelégelték ezt a tarthatatlan helyzetet, és nem engednek minket tovább bizonytalanságban létezni, hanem utánajártak ezeknek a legendáknak, és több száz orvosi, élettani, pszichológiai és filozófiai tanulmányt elemeztek a témában. Arra jutottak, hogy a szóbeszédnek sokszor tényleg van alapja: aki javítani akar a szerelmi életén, annak például valóban ginzenget vagy sáfrányt kell fogyasztania, ahogy azt a fáma tartja. A hangulatjavító bor és a csokoládé ugyanakkor inkább pszichológiai szempontból tekinthető afrodiziákumnak, orvosi szempontból nem. A spárga és a zeller esetében viszont a tudomány egészen a mai napig nem tudta egyértelműen bebizonyítani, hogy igaz-e a hozzájuk fűzött legenda vagy sem. De persze sokat segíthet, ha hiszünk benne.
Nézzünk akkor néhányat a teljesség igénye nélkül:
Osztriga
Fotó: Edoardo Cuoghi/Unsplash
Az osztriga természetes szexuális vágyfokozó, ezt nem is kell talán bizonygatnunk, elegendő csupán, ha a formájára és állagára irányítjuk a reflektort, mert ugye mire hasonlít? Nnna, arra. Ráadásul elképesztő mennyiségű cinket tartalmaz, ami begyújtja a férfiaknál a rakétákat, ha tesztoszterontermelésről van szó. Bagatell 250 millió éve létezik a Földön, és az ásatások tanúsága szerint már a barlangban felszolgálta a kőkorszaki Vilma az ő Frédijének. Talán a legmegosztóbb étel, ami csak létezik a palettán, amiről lehetetlen langyos, x-re játszó véleményt találni, hiszen vagy annyira gyűlöljük, hogy valósággal a szitokszókkal vetekszik a nevének kiejtése, vagy rajongva imádjuk. Ám még ha ez utóbbi kasztba is tartoznánk, jobb, ha tudjuk, hogy fogyasztása okozhat problémákat, és nem árt szemmel tartani, hogy hol a határ. Ha nem éreznénk, akkor a megtalálásában a pénztárcánk is segítségünkre siethet, hiszen az osztriga nem tartozik az olcsó ínyencfalatok közé. Franciaországban nevelkedett Fine de Claire osztrigát ajánlanék, mely szóösszetételből a claire, azaz tiszta szó azokra a különösen tiszta vizű mesterséges tavakra utal, amelyekben az osztrigák életük utolsó szakaszát töltik. Tálaláskor ügyeskednünk kell a kinyitásánál, hogy az izmokat a kagyló héjától szép szóval vagy tettlegességig fajulva felszakítsuk. Elegánsan jégágyra penderítjük, hogy legalább a kagyló kedélyei lehűljenek valamicskét, mi pedig megalkotjuk hozzá a mangós vinaigettet: rizs ecetet, mirint, azaz picit szakéra hajazó rizsbort, reszelt gyömbért, snidlinget, a vöröshagymával és a fokhagymával közeli rokonságot tartó salotthagymát, apróra vágott petrezselymet és a picurkákra kockázott mangót összekeverjük, majd egy kanálkával minden osztriga tetejére loccsantunk belőle jószívűen. Osztrigás Micik előnyben!
Aranydurbincs
Fotó: henry perks /Unsplash
Ha ennél is nagyobb a baj, akkor vessük be az afrodiziákumok nehézbombázóját, az aranydurbincs filét zellerpürével és kaviármártással. Semmi gond! Elsőre én is azt hittem, hogy ez egy óvodai mondóka.
A zellert illóolaj formájában ősidők óta dicsérik csodálatos hatást tulajdonítva neki. Nemcsak vágygerjesztő hatásúnak vélik, de a tapasztalat szerint kitartóbbá teszi a férfiakat és nem, nem a favágás vagy a szemétlevitel terén. Sem cáfolni, sem megerősíteni nem tudom, de biztos, ami biztos betárazok belőle néhány tonnával az ínségesebb időkre. Ezúttal a feladat szerint egészben, fóliába dugva megsütjük, majd makulátlanra pucoljuk és thermomixerben pürésítjük a zellert só, némi citruslé és barnított vaj hozzáadásával. Ezután, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, gyártunk hozzá vajmártást, mégpedig a következőképpen: fehérbor ecetet, finomra kaszabolt salotthagymát és fehérbort redukálunk, ami gasztronómiául azt jelenti, hogy forralással koncentráltabb ízeket kapunk. Mikor már megfelelőnek érezzük, akkor folyamatos kevergetés mellett vajkockákkal kínáljuk meg, míg csak kellően krémes, puhán selymes állagúvá nem válik a vajtól. Ekkor nyakon csípünk néhány roppant trendi mángold levelet, és forró serpenyőben sietve átfuttatjuk egy kis citrusfélék héjából kisajtolt bergamottolajjal és fanyar, kesernyés calamansi balzsamecettel.
Folyékony csodaszerek
Ha viszont roppant rafinált találékonysággal éljük az életünket és szereztünk papírt egy ismerős orvostól arról, hogy ekcémát kapunk a fakanáltól, dühöngőrohamot a fűszerektől, esetleg csuklás jön ránk az edényektől, netán elzsibbad a fülcimpánk a bekapcsolt sütőtől, egyszóval egy életre felmentést nyertünk a konyhai tevékenységek alól, akkor sincs minden veszve, mert irány a koktélshaker! Seperc alatt legyárthatjuk az afrodiziákumok királynőjét, a mangós-chilis daiquiri koktélt a férfiak bűvölt tekintetétől kísérve, elvégre az cseppet sincs ellenükre, ha a shaker ilyen otthonos rutinnal mozog egy nő kezében.
Ne fukarkodjunk! Mérjünk ki 4 cl-t a jóféle Matusalem Platino rumból, 2 cl-t még öntsünk rá a nyárízű Monin mangópüréből, fél lime levét és fél összevágott, atomdühös chilipaprikát pedig még dobjunk hozzá, ezzel biztosítva, hogy könnybe lábadjon a kiszemelt áldozatunk ránk emelt tekintete. Jéggel rázzuk össze alaposan, majd finomszűrőn engedjük keresztül, hogy a chilinek a magjai ne, csupán az íze kerüljön bele az előhűtött ypsilonpohárba, aminek a szélére még díszítő elemként rábiggyesztünk egy hosszában megvágott chilipaprikát, hogy a célszemély érezze, milyen csípős a nyelvünk.
Vagy ha édesszájúak vagyunk, akkor itt van mindjárt a Chocolate-rye! Ezúttal a shaker-t béleljük ki 4 cl Bulleit Rye rozswhiskeyvel és tegyük selymesebbé 2 cl Bols Creme de Cacao Brown likőrrel. Egy csepp Chocolate Bitterrel még bolondítsunk az ízén, és csapjuk hozzá az afrodiziákumok megkerülhetetlen erőművét, a tojásfehérjét, ami hát nem csupán a minőségen, de a mennyiségen is dobni fog a hatását tanulmányozó adatok alapján, mert most nem, nem a koktélról beszélek, de ennél direktebben nem fogalmazhatok, mert anyukám bizisten elejti a cikk olvasása közben a telefonját, majd végighívogatja a rokonságot égre-földre esküdözve, hogy tisztességesen nevelt, nem is érti, hogy miként lettem ilyen szabad(os). Szóval akkor értjük, ugye…Visszakanyarodva a koktélhoz: temérdek jéggel rázzuk össze alaposan, shake, baby, shake, majd öntsük pohárba, és reszeljünk rá étcsokoládét.
Ha pedig végképp semmi kedvünk efféle megerőltető hadműveletekhez, akkor szimplán csak vegyünk fel egy dögös fehérneműt, és abban szervírozzuk a rántott húst és a sört, elvégre ne feledjük, hogy a férfiak nem annyira bonyolultak.
Az íróról
„László Nicole vagyok, egy méltán ismeretlen, II. kerületi családanya. Három gyerek, egy macska és egy férj anyukája, aki rajong az utazásért, a jóféle étkekért, a pedigrés buborékokért, a száguldó cirkuszért, az életért, a pikírt humorért, a pengeéles elmékért, a szép ruhákért és végül, de elsősorban a családjáért. Néha virtuális pennát ragadok, hogy megosszam a jártomban-keltemben tapasztaltakat és időnként életvezetési tanácsokat is osztogatok tök kéretlenül.” A szerző további írásai itt olvashatók.
