Az évszak és a hőmérő ihletésére társszerzőnk, László Nicole az orosz konyha méltán híres repertoárjából hozott most el nekünk három isteni receptet, amit mindenkinek kötelező kipróbálnia a téli időszakban!
Minden tél kezdetén, mikor a szél először fütyül be a meglibbentett kabátom alá cidrisen, én elhatározom, hogy következő életemben bizisten költözőmadár leszek és szót fogadok az ellenségeimnek elhúzva melegebb éghajlatra. Szívem szerint már októbertől boldogan fordulnék a virágesős tavasz felé szkippelve a telet, de persze attól még rám sem hederít és a leghidegebb évszakunk ugyanúgy tovább izmozik, és jégvirágokat rajzol az ablakra, piros rózsákat az arcunkra, hógolyót és jégkaparót a kezünkbe, kényelmetlen síbakancsot a lábunkra, papírzsebkendőt a zsebünkbe.
Egy ideális világban persze tölthetnénk gondtalan téli délutánokat lovas hószánról szemlélve csillagszórós szemekkel a hótól roskadozó erdő ágait egy puhán meleg takaró alatt, egy ibrig fincsi forralt bort kortyolgatva, ám általában inkább elfehéredő ujjakkal szorítjuk a kormányt a Kapy úton lefelé csúszva a jeges aszfalton, szorosra zárt szemmel fohászkodva az épségben hazaérésért. A nagy didergésben eszembe jut a régi vicc, ami szerint a hideg az oroszokat sosem zavarja, legfeljebb mínusz 114 fok körül, mert akkor –ó, borzalom!-megfagy a vodka. Ám hogy ez csak félig tréfa, arról nem szívesen bár, de Napóleontól Hitlerig többen tudnának mesélni, akik nem vették eléggé komolyan az oroszok fő aduászát, a Tél Tábornokot.
Az évszak és a hőmérő ihletésére főzzünk most valamit az orosz konyha méltán híres repertoárjából! Komoly segítség számomra, hogy bár az oroszok már a spájzban vannak, nekem viszont egyenesen a baráti körömben, ezért aztán helyzeti előnyömet kihasználva a spájzban, konyhában egyaránt járatos Móger Évát kérdezem, aki szép, akár egy Csajkovszkij szimfónia, elegáns, akár az bolshoi balett, okos, mint a Mengyelejev-táblázat és határozott, akár egy betárazott kalasnyikov.
Az oroszok legendásan jó házigazdák. Ha egyszer vendégségbe hívnak, onnantól elkezdődik az ételek és italok emberi szemnek feldolgozhatatlan mennyiségű kedves tukmálása. Az orosz asztal gazdag, tápláló és nagyvonalú, konyhájuk pedig a kultúra elválaszthatatlan része, amin keresztül rendkívül jól meg lehet ismerni egy országot vagy egy népet. A sors furcsa fintora, hogy a szomszédunkban folyó izmozás két temperamentumában, kulináriájában végtelenül hasonló népcsoport között történik. Én megrögzött béke-párti vagyok, egy egyszemélyes békehadtest, a moralitásomba pedig nem fér bele semmiféle olyan cél, eszme vagy sérelem, amiért fegyvert ragadnék vagy azt legitimálva jó szemmel tudnám nézni. Mindkét oldalon olyanok kezében végződik a puskatus, akik valakinek a gyerekei, a kétségbeeséstől őrületbe kergetett anyák pedig otthon izgulnak kezüket tördelve, jó hírekre és békegalambra várva. Az pedig nem repül bele a szánkba, mint tudjuk.
Minden házibuli legfontosabb helysége a konyha, ahol a legnagyobb az egy négyzetcentire jutó népsűrűség, esemény és italos pohár. Ott mindig felszabadult vidámság, meleg hangulat és meghittség lakik. Itt még az alaposan egy tőről fakadó orosz és ukrán konyha is remekül megfér egymás mellett. Íme néhány fogás, amit mindkét ország okkal tekint a magáénak.
Borscs leves
Kezdjük talán az ismerkedést a buján rubinvörös színű borscs levessel.
Jócskán vízben feltesszük főni a lábmosáson frissiben átesett marhalábszárat, és sót, babérlevelet, szemes borsot és nagyobb darabokra vágott zellert küldünk mellé társaságnak, hogy jól összeszűrjék a levet. A marhalábszár nem egy kapkodós szerető. Jó két órán át is eltart ez a liezon. Mi persze nem tartjuk közben a gyertyát nekik, hanem serényen feltesszük főni egy másik edényben az alaposan megmosott, hámozatlan céklákat, szám szerint négyet. Míg mindenki fő a saját levében, addig szorgosan sárgát-és fehérrépát pucolunk, karikázunk, a paradicsomnak pedig elmeséljük a Forró vizet a kopaszra! című népmesét, hiszen forrázás után a paradicsom is könnyedebben vetkőzik pőrére. A pucér paradicsomokat leturmixoljuk és botmixerrel bársonyossá pürésítjük, és fél kézzel már gyaluljuk is a fehér káposztát, majd petrezselyemzöldet és kaprot adunk mellé társaságul. A megfőtt és kihűlt cékláról lerimánkodjuk a héját, majd nagyobb lyukú reszelőn vagy tökgyalun lereszeljük. A megfőtt marhalábszárat is kihorgásszuk a vizéből és hagyjuk hűlni, míg a vizet makulátlanra átszűrjük, és visszatesszük a tűzre összeismertetve új barátaival, jelesül a sárga-és fehérrépakarikákkal és az illatos paradicsompürével. Mikor már az egész gyöngyözve forr, akkor mellé küldjük a legyalult fehér káposztát, majd a petrezselyemzöldet és a céklát, és adunk nekik időt, hogy elmélyüljön kissé a barátságuk. A kihűlt marhalábszár már szinte önként hagyja, hogy egy-két centis darabokra kaszaboljuk, és ha már bikavadítóan piros a leves, akkor a felkockázott húst is hozzáadjuk némi apróra vágott kaporral, na meg fél citrom izgalmas ízével. Ekkor még egy röpke pillanatra összeforraljuk, és máris kész az igazi heves leves, amit autentikusan egy kanál hideg tejföllel fogyasszunk. Ócseny nyezsnyíj!
Suba - Heringes saláta
Nagyon különleges ízű, meglehet, hogy pont emiatt megosztó étel. Annak, aki szereti az izgalmas ízeket, a sós halakat, annak biztosan kedvence lesz. Mindkét cirill betűs náció szeret sokféle előételt fogyasztani, vendéglátáskor mindig bőven kínálják, de egyszerű hétköznapokon egy-egy ilyen kiadósabb előétel akár vacsoraként is szolgálhat. Külön-külön megfőzzük a céklát, a sárgarépát, krumplit, és a tojást. A megfőtt zöldségeket hagyjuk kihűlni és mikor már nem fenyegetnek harmadfokú égési sérüléssel, megpucoljuk, majd nagy lyukú reszelőn, külön-külön lereszeljük. A vöröshagymát finom karikákra, a sós heringet nagyon apró csíkokra, a főtt tojást pedig pöttöm kockákra, szinte törmelékké vágjuk. A majonézt, ami naná, hogy sokkal finomabb, ha házilag készítjük, alaposan kikeverjük tejföllel. Az előkészített alapanyagokból dombocskát építünk: egy nagyobb, szép lapos tányéron alulra kerül a reszelt krumpli körülbelül egy centi vastag rétegben, erre simítunk egy vékonyabb, kisebb kerületű réteget az apróra vágott sós heringből, majd majonézt kenünk rá, arra megint kisebb kerületű reszelt cékla réteget borítunk, amit újfent egy réteg majonéz követ, majd a reszelt sárgarépa sorát rendezzük el. Végül meghintjük az apró kockákra vágott főtt tojással, amit külső rétegként végezetül megkenünk a megspórolt maradék majonézzel. De persze mást is készíthetünk, nem muszáj kerek dombot építőkockáznunk a hozzávalókból. Néhány órára hűtőbe tesszük, ahol a hideg bevégzi az állagát érintő utolsó szösszeneteket, majd tortacikkekre vágva kínáljuk, hogy láthatóvá váljanak a különböző színű, impozáns rétegek. Az íze fergeteges, a külseje elképesztően mutatós, igazi biztos befutó, ha kápráztatni szeretnénk.
Mákos túrótorta
Mit tegyünk, elképesztő mákunk van, ezért aztán forró vízzel jól nyakon is öntjük, amitől pár perc alatt puhulni is kezd. Megkínáljuk 15 dkg cukorral és átdaráljuk vagy turmixoljuk, a lényeg, hogy buján sűrű masszát kapjunk eredményül. Ezután melegítünk egy-másfél deci tejet, amibe beleolvasztunk 5 dkg vajat. 25 dkg lisztet pedig tálba teszünk, majd élesztővel, 4 dkg szimpla és vaníliás cukorral, na meg egy csipet sóval, és egy evőkanál frissen facsart narancslével összekeverjük, és hozzásimogatjuk a meleg, vajas tejet, amit így együtt alaposan összegyúrunk. „Gyúrunk vazzzze.” Meleg helyen hagyjunk neki 30 percet időzni, amíg fel-és megkel, miközben mi a maradék tejet kis láboskában cukorral, kevéske sóval megmelegítünk. Belehintünk búzadarát és jól elkeverjük hozzáadva némi vajat is. A bűnbeesős almákat megpucoljuk, felkockázzuk, a megfőtt búzadarát pedig hagyjuk kihűlni és igazságosan vagy testvériesen két részre osztjuk. Az egyikhez hozzáadjuk a túrót, a másikhoz pedig a mákot és az almát, ízlés(ficam) esetén némi mazsolát is.
Ezután kezünk ügyébe helyezünk egy tortaformát sütőpapírral és kivajazva, ahogy azt jobb családokban illik, és belesimítjuk a tésztát a forma aljába úgy alakítva, hogy a szélén kicsit magasabb legyen. Ebbe helyezzük először a mákos tölteléket, majd jöhet a túró, végül a maradék lisztet, cukrot és vajat összemorzsoljuk és az így összeállt morzsával egyenletesen behintjük a torta tetejét. 180 fokosra bosszantott sütőben 40-50 perc során készre sül, mi pedig ezután a durván kiadós menüsor után csak készítsük elő a vendégkönyvet, hogy mindenki kedvére kiömlenghesse magát a nyilvánvaló és egyértelmű tudásunk kapcsán, na meg a békeszerződést, amit sebesen írassunk alá mindkét féllel. És végül, de elsősorban meg ne feledkezzünk a legfontosabbról, a vodkáról, amiből elkészítés és evés közben is igyunk annyit, hogy másnapra orosz akcentusunk legyen! Vagy ukrán…приятного аппетита!
Az íróról
„László Nicole vagyok, egy méltán ismeretlen, II. kerületi családanya. Három gyerek, egy macska és egy férj anyukája, aki rajong az utazásért, a jóféle étkekért, a pedigrés buborékokért, a száguldó cirkuszért, az életért, a pikírt humorért, a pengeéles elmékért, a szép ruhákért és végül, de elsősorban a családjáért. Néha virtuális pennát ragadok, hogy megosszam a jártomban-keltemben tapasztaltakat és időnként életvezetési tanácsokat is osztogatok tök kéretlenül.”
A szerző további írásai itt olvashatók.
Nyitókép: Shutterstock
