Barbra Streisand sérülés miatt nem veszi át személyesen az Arany Pálmát Cannes-ban
május 19., 2026  ●  Világ  ●   Kovács Emese Kovács Emeseszerző fotója

Barbra Streisand sérülés miatt nem veszi át személyesen az Arany Pálmát Cannes-ban

Barbra Streisand lett volna a cannes-i filmfesztivál záróünnepségének egyik legjobban várt vendége, az énekesnő és színésznő azonban egészségi okok miatt nem tud személyesen elutazni Franciaországba. A 84 éves legenda idén tiszteletbeli Arany Pálmát kap, amelyet eredetileg a helyszínen vett volna át.

Barbra Streisand vasárnap közleményben tudatta, hogy orvosai tanácsára, térdsérüléséből lábadozva nem tud részt venni az idei cannes-i filmfesztiválon. Mint írta, mély megtiszteltetés számára a tiszteletbeli Arany Pálma, és nagyon várta, hogy személyesen ünnepelhesse a 79. fesztivál kiemelkedő filmjeit.

A közleményében azt is hozzátette, hogy szívesen találkozott volna azokkal a kollégákkal, akiket régóta nagyra tart, és örömmel tért volna vissza Franciaországba, amelyhez mindig erős kötődést érzett. Bár személyesen nem lehet jelen, gratulált a világ minden tájáról érkező filmeseknek, és köszönetet mondott a fesztiválnak, valamint mindenkinek, aki továbbra is támogatja a filmművészetet.

A cannes-i fesztivál közleménye szerint Streisand távolléte nem változtat a szombat esti tisztelgésen, azt a terveknek megfelelően megtartják. Iris Knobloch fesztiválelnök, Thierry Frémaux, a fesztivál fődelegáltja, valamint a szervezőcsapat mielőbbi felépülést kívánt a művésznek.

Frémaux korábban úgy jellemezte Streisandot, mint aki legendás módon köti össze Broadwayt és Hollywoodot, a music hall színpadát és a mozivásznat. Knobloch pedig alkotóként és bátor közéleti szereplőként méltatta, akinek példája időtálló, és ma is sokakat inspirál.

Barbra Streisand pályája kivételes a szórakoztatóipar történetében. Az EGOT-státuszú művészek közé tartozik, vagyis elnyerte az Emmy-, Grammy-, Oscar- és Tony-díjat is. Díjainak száma önmagában is figyelemre méltó: öt Emmy, nyolc Grammy, két Oscar és egy Tony fűződik a nevéhez.

Első Oscar-díját mindössze 26 évesen, 1968-ban nyerte el a Funny Girl című filmben nyújtott alakításáért. Később a Csillag születik, a Hello, Dolly! és az Ilyenek voltunk című filmekkel is filmtörténeti szereplővé vált. 1977-ben ő lett az első nő, aki elnyerte a legjobb eredeti dalnak járó Oscar-díjat az Evergreen című számmal, amely a Csillag születik betétdala volt.

A 79. cannes-i filmfesztivál első tiszteletbeli Arany Pálmáját Peter Jackson, A Gyűrűk Ura-trilógia rendezője kapta a múlt heti nyitóünnepségen. Streisand elismerését a szombati díjátadón ünneplik majd, amelyet élőben közvetítenek.

Nyitókép: Barbra Streisand/Robert Gauthier / Los Angeles Times via Getty Images

A legfontosabb hírekért iratkozz fel hírlevelünkre!