DFree/Shutterstock
június 13., 2025  ●  Világ  ●  Kovács Emese

Ben Affleck „hajlandó milliókat veszíteni” csak, hogy minden kapcsolatot megszakítson Jennifer Lopezzel

Ben Affleck és Jennifer Lopez tavaly nyáron adták be a válópert – ekkor már egyre több spekuláció látott napvilágot arról, hogy titokban különváltak. A pár 2021-ben, két évtizeddel a botrányos szakításuk után újra összejött, és egy évvel később össze is házasodtak, 2024 augusztusában azonban bejelentették, hogy végleg különválnak.

A szakítás után olyan hírek jelentek meg, hogy Jennifer Lopez úgy érezte, „nincs más választása”, mint elválni Ben Afflecktől, amikor rájött, hogy a házasságuk nem működik. Idén év elején Affleck a British GQ magazinnak adott interjúban elmondta, hogy „sebezhetőnek” és „zavartnak” érzi magát a kapcsolatuk felbomlása miatt.

Bár bennfentesek szerint a januárban véglegessé vált válás után a pár baráti viszonyban maradt, egy új jelentés szerint készen áll arra, hogy „elvágja az utolsó köteléket” J.Lo-val – még akkor is, ha ez anyagi veszteséget jelent számára. A Daily Mailnek nyilatkozó források szerint a színész minél hamarabb el akarja adni a volt társával közös otthonukat, egy 60 millió dolláros Beverly Hills-i kastélyt, hogy végleg pontot tehessen házasságukra.

Egy bennfentes forrás a lapnak elmondta:

„Ben és J.Lo 8 millió dollárral csökkentették a ház árát az eredeti vételárhoz képest, de Bennek ez semmit sem jelent. Csak minél hamarabb el akarja adni, hogy elvághassa az utolsó köteléket, ami Jenniferhez fűzi.”

A forrás szerint Ben „soha nem akarta igazán” a házat, és az ingatlant „házasságuk utolsó szimbólumának” tekinti. Sőt, azt is állították, hogy Ben „csak azt akarja, hogy találjanak vevőt, és nem érdekli, ha még pár milliót veszít. A házasság és a válás milliókba került neki – mit jelent neki még két millió?

Egy másik forrás hozzátette:

„Ben készen áll arra, hogy továbblépjen, lezárja ezt a fejezetet, és az igazán fontos dolgokra koncentráljon. Csak élni akar – egy olyan életet, amelynek nagy része szerencsés volt. Sok sikert ért el, de ezekkel együtt jöttek a veszteségek is.”

(Marie Claire UK)

Nyitókép: DFree/Shutterstock

A legfontosabb hírekért iratkozz fel hírlevelünkre!