Hatalmas áttörés a csontritkulás-kutatásban, ami visszafordíthatja a folyamatot
Egy friss kutatás új reményt adhat az oszteoporózis – vagyis a csontritkulás – elleni küzdelemben. A németországi Lipcsei Egyetem és a kínai Shandong Egyetem tudósai azonosították a GPR133 (ADGRD1) nevű sejtreceptort, amely alapvető szerepet játszik a csontépítő sejtek, az oszteoblasztok működésében, és így a csontsűrűség fenntartásában.
A GPR133 gén változatait korábban már kapcsolatba hozták a csonttömeggel, ezért a kutatók most magára a fehérjére fókuszáltak. Kísérleteikben egerekben vagy kikapcsolták a gént, vagy egy AP503 nevű vegyülettel aktiválták azt. Az eredmények beszédesek voltak: a gén hiányában az állatok gyenge, törékeny csontokkal nőttek fel, az oszteoporózis tüneteire emlékeztetve, az AP503 segítségével viszont jelentősen nőtt a csontok szilárdsága, még az eleve csontritkulásos egerekben is.
Az AP503 egyfajta biológiai gombként működik, amely intenzívebb munkára ösztönzi az oszteoblasztokat
– magyarázta Ines Liebscher, a Lipcsei Egyetem biokémikusa. A hatás ráadásul mozgással kombinálva még erőteljesebbnek bizonyult.
Bár a kísérletek állatmodelleken zajlottak, a kutatók szerint az alapmechanizmusok valószínűleg hasonlóak az emberekben is. Ha a GPR133 receptor genetikai okokból sérült, a csontsűrűség már fiatal korban csökkenhet – ugyanúgy, ahogy az oszteoporózis során az idősebb embereknél.
Ez a felismerés azért is ígéretes, mert a jelenlegi terápiák csak lassítani tudják a betegség előrehaladását, mellékhatásokkal járhatnak, és idővel veszítenek hatékonyságukból. Az új megközelítés viszont akár megelőző céllal is alkalmazható lehet, illetve a már legyengült csontok újjáépítésére is alkalmasnak bizonyulhat – például menopauzán átesett nők esetében.
Az oszteoporózis világszerte több millió embert érintő, súlyos állapot. A mostani kutatás eredményei új lehetőséget kínálnak a csontok megerősítésére, és hozzájárulhatnak ahhoz, hogy időskorban is aktív, egészséges életet élhessünk.
A csontok párhuzamos erősítése ismét rávilágít arra, milyen óriási orvosi potenciál rejlik ebben a receptorban az idősödő társadalom számára
– hangsúlyozta Juliane Lehmann molekuláris biológus.
