Érettségi, vagy amit akartok

Ennyi kérdőjel utoljára 2005-ben, a kétszintűvé differenciált érettségi bevezetése óta nem volt a fejekben, amikor szintén a vakon tapogatózás volt divatban a dolgok hogyanjára és mikéntjére vonatkozóan. Most pedig dobtuk a 2020-as Nemzeti alaptantervet és az ehhez kapcsolódó új kerettantervek bevezetésével brand new követelmények léptek életbe.

A magyarérettségi írásbeli fejezetéből kikerült az érvelés, illetőleg gyakorlati szövegalkotás nevű feladat és összehasonlító elemzést sem kell írniuk, van azonban 20 pontot érő irodalmi kérdéssoruk. A változtatásokat a Magyartanárok Egyesülete is visszalépésként értékelte, hiszen háttérbe szorul mindaz az önálló véleményformálásra, annak szabatos kifejtésére, megfogalmazására és tényekkel alátámasztó érvelésére vonatkozó törekvés, ami az elmúlt éveket jellemezte. Helyette marad a biflázás, mivel fontosabb tudni, hogy hol született Balassi Bálint, mint felvázolni két mű között a párhuzamokat vagy ütköztetni véleményeket. Az eddigi jutalmazás is átcsapott büntetésbe: mindezidáig adható volt 2 extra pont csinos külalakért, szép és rendezett írásért, 8 pontot pedig kaphatott a diákság baksisként a szabálykövető helyesírásáért, most azonban negatívba fordították a dolgokat. Büntetőpont vonható le a maximálisan kapható 100-ból, aminek szintén nem támogató az üzenetértéke. Egy egész évfolyam simogató tekintete kíséri azokat a magyartanárokat, akiknek keze javításkor a folyosói pusmogás szerint egyszerre végződik egy kék és egy piros tollban. A kékkel a fene nagy drukkban elfeledett vesszőket, pontokat és ékezeteket pótolják, a pirossal pedig javítanak.

A matematikaérettségi körül nem volt annyira hangos lázongás. Bekerültek a pénzügyi ismeretek is és inkább gondolkodásra, a szöveges feladatok helyes értelmezésére került a hangsúly, valamint kissé nyílt az olló a közép-és az emelt szintű számonkérés között. Lekerült az étlapról néhány függvény grafikonjának ábrázolása és nem kell tudni ábrázolni például a trigonometrikus és logaritmusfüggvényeket sem. Ezen kívül a vektorok skaláris szorzata, és ehhez kapcsolódóan bizonyos koordinátageometriai ismeretek is kimaradtak, ami abszolút szerencse, mert azt sem tudom, hogy miről van szó. Ha más is szeretné hasonlóan ostobának érezni magát vagy csak házhoz menne a blamázsért, annak íme egy kis ízelítő:

A történelem írásbeli témája már egy jóval dúsabban aláaknázott terület. A középszintű érettségibe bekerültek olyan témakörök is, amiket korábban emelt szinten kértek számon, mint például az Aranybulla, a demográfiai változások 1945 után, az amerikai függetlenségi háború vagy Tanácsköztársaság. Nagyobb változás azonban az emelt szintű érettséginél történt, ott ugyanis az érettségi témakörökben pluszban meghatároztak olyan elemeket, amik nincsenek benne a kerettantervben sem, így aztán a történelemtanárok és a diákság is hosszasabban állt döbbent arccal, feltett kézzel, mielőtt nekiugrottak az extra tanulásnak, információk felcsipegetésének. A Történelemtanárok Egylete még 2021. februárban kiadott egy kissé felháborodott állásfoglalást, amiben több változtatást is kifogásoltak. Azt írták, hogy nem történt érdemi egyeztetés a tervezett módosításokról, és a szervezet meg sem kapta véleményezésre a szakmai anyagot. Ejnye.

Az érettségi és felvételi háza táján a pontok terén is igen nagy változás történt. A megszerezhető utópikus 500 pontból 200-at adnak ki az addigi jegyek formájában szerzett tanulmányi eredmények, de ha a delikvens túltolta volna a kamaszosan hányaveti lezserséget és kissé félvállról vette volna a tanulást, akkor végső mentsvárként duplázhatja az érettségi megmérettetés során szerezhető szintén 200 pontot. Itt azonban a noszogatás a minél több tantárgyból bevállalt emelt szintű vizsgázásra irányul, hiszen csak azok pontértéke vihető maradéktalanul tovább. Egy emelt szintű tantárgyi vizsga során szerzett maximális 100 pont 100-at ér végső számvetéskor is, egy középszintű érettségivel szerzett maximális 100 pont azonban 67-re zsugorodik. Ha miénk a mintagyerek, aki egy véletlen kórházi csecsemőcsere miatt vagy nyilvánvalóan a mi zsenialitásunkat örökölve hazahozza a 400 pontot, még akkor is jócskán nyitott a kérdés, ugyanis a maradék 100 pontot az egyetemek a saját döntési hatáskörükön belül osztogatják nem igazán bőkezűen. Különféle számszaki elbírálás alá esnek a nyelvvizsgák, egyetemenként és tanszékenként különböző súllyal esik latba egy-egy tárgy eredménye, de akad egyetem, amelyik még azért is jutifalit ad pontok formájában, ha a diák az intézményükben végezte a kötelező 50 órányi közösségi munkát. Extra pontot ér a végtagtörés, a terhesség (ami a fiúk súlyos diszkriminálása, csak szólok), a valamely kisebbséghez tartozás, de könnyűszerrel gyűjthető pluszpont, ha megnyerte a gyermek az OKTV-t, a diákolimpiát, feltalálta a rák ellenszerét, tartalékos sorkatona, van egy-két Nobel-díja, kiemelkedő eredményt ért el egy rangos sporteseményen, simán leszúrja a gyanútlan rittbergert és keni-vágja az angol, a francia és a szanszkrit spárgát is. Egyszóval sima liba.

Ezzel megszűnt az eddigi hozzávetőleges esélylatolgatás, hiszen kiindulva az adott szakok megelőző éves pontszámaiból körülbelül képet kaphattunk, hogy plusz-mínusz néhány pontot elmozdulva, ha megmérettetünk, könnyűnek találtatunk-e. Most mindenki áll az ismeretlenben, arcán kétségekkel, nyitott tenyerén tartva összekuporgatott, nehéz munkával megszerzett pontjait, mint egy katicabogár és hiperventillálva várja a július 24-ét, mikor minden érdekelt fejére kimondják a verdiktet. Mi szülők persze már régen bemutatkoztunk a predesztináció elméletének és tudjuk, hogy a világon semmi sem történik véletlenül, hanem a Sors, ez a nagy rendező arra terelget bennünket éppen, amerre mennünk kell. Csak mivel nem tud minket felhívni interurbán vagy szöveges üzenetben tájékoztatni bennünket a távolabbi terveiről, így egyéb eszközök hiányában lezár előttünk utakat, hogy másik irányba noszogasson. Gyerekeink azonban életkori sajátosságból kifolyólag egyelőre nem tartanak persze itt, mi pedig az ő kedvükért reménykedünk csuriba hajtogatott ujjakkal, hogy az általuk leginkább vágyott szcenárió valósuljon meg, miközben vadul bólogatunk azon berzenkedésükön, miszerint az iskola nem normális hely. Itt az kérdez, aki tudja, és annak kell válaszolni, aki nem.

Az íróról
„László Nicole vagyok, egy méltán ismeretlen, II. kerületi családanya. Három gyerek, egy macska és egy férj anyukája, aki rajong az utazásért, a jóféle étkekért, a pedigrés buborékokért, a száguldó cirkuszért, az életért, a pikírt humorért, a pengeéles elmékért, a szép ruhákért és végül, de elsősorban a családjáért. Néha virtuális pennát ragadok, hogy megosszam a jártomban-keltemben tapasztaltakat és időnként életvezetési tanácsokat is osztogatok tök kéretlenül.”
A szerző további írásai itt olvashatók.

Nyitókép: Shutterstock