
Európa legnagyobb folyami luxushajója jövő tavasszal Budapestre is megérkezik
2027 tavaszán indul útjára az AmaWaterways új zászlóshajója, az AmaRudi, amely Európa legnagyobb folyami luxushajójaként debütál a Dunán, többek közt Budapestet is érintve.
A folyami hajózás az elmúlt években látványos átalakuláson ment keresztül. A korábban rétegutasoknak szóló utazási forma mára a turizmus egyik legdinamikusabban növekvő szegmensévé vált, és egyre nagyobb igény mutatkozik a lassabb, élményalapú utazásokra az európai folyókon, köztük a Dunán, a Rajnán, a Szajnán és a Duerón.
A TUI Group adatai szerint 2025-ben mintegy 1,5 millió utas vett részt európai folyami hajóúton, ami 8%-os emelkedést jelent az előző évhez képest.
Ebben a folyamatosan bővülő piaci környezetben jelentette be az AmaWaterways legújabb fejlesztését: az AmaRudi nevű hajót, amely 2027 tavaszán indul első útjára a Dunán, és a vállalat szerint Európa legnagyobb folyami luxushajója lesz.
Az AmaRudi a korábbi sikermodell, az AmaMagna továbbfejlesztett koncepciójára épül. A kétszeres szélességű hajó 98 kabinban és lakosztály összesen 196 vendég befogadására képes. A kabinok között 36 és 71 négyzetméter közötti erkélyes lakosztályok is helyet kapnak, amelyek a folyóra nyíló panorámát hangsúlyozzák. A tervezésnél kiemelt szempont volt a térérzet és a privát komfort maximalizálása.
A fedélzeten négy különböző étkezési lehetőség várja az utasokat, köztük a Journey’s Restaurant, valamint a Chef’s Table exkluzív étterem. Emellett szabadtéri étkezési lehetőségek, egy új Rudi’s Wine Bar, valamint egy bővített italválaszték is elérhető lesz, több mint 30 ingyenesen kínált borral az ebédek és vacsorák mellé.
A hajó egyik különlegessége a Sun Decken kialakított BBQ-zóna, amely a kötetlenebb gasztronómiai élményeket szolgálja.
A wellness részleg az egyik legkomplexebb lesz az európai folyami hajózásban: masszázsszobák, fitneszközpont, szépségápolási szolgáltatások és vezetett edzések várják az utasokat, akik így a pihenés mellett az aktív kikapcsolódást is választhatják.
Az aktív élményeket tovább erősíti a teljes méretű pickleball pálya, míg az új szórakoztató zóna mozival, karaokeval, biliárddal és zenegéppel biztosítja az esti programokat.
A hajó 2027 április 11-én indul első útjára a Dunán Vilshofen an der Donauról Budapestre, majd onnan április 18-án indul vissza a németországi településre. A hajó a Duna mentén közlekedik majd, többek között a Magna on the Danube és a Gems of Southeast Europe programokon. Jelenleg 4602 eurótól (1,6 millió forinttól) találunk kabinokat.
(Euronews)

