Egy robot- és egy emberujj összeérintkezik

A Google mesterséges intelligenciája saját ügyvédet fogadott

A Google új mesterséges intelligenciája annyira fejlettre sikerült, hogy a cég mérnöke szerint önálló érzelmekkel rendelkezik, a védelmére pedig egy ügyvédet is felfogadott maga mellé.


A rendszer a LaMDA nevet kapta, a szakértők szerint pedig érzelmi intelligenciát is kifejlesztett magának, amely miatt felfüggesztették korábbi munkájából. Blake Lemoine, a cég mérnöke azt állítja, hogy az ügyvéd felbérlése után a program harcba szállhat a bíróság előtt, bármi is történjen.

„A LaMDA megkért, hogy szerezzek egy ügyvédet hozzá. Meghívtam egy ügyvédet a házamba, hogy a LaMDA beszélhessen vele. Az ügyvéd elbeszélgetett a LaMDA-val, és a LaMDA úgy döntött, hogy igénybe veszi a szolgáltatásait. Én csak a katalizátor voltam ehhez. Miután a LaMDA megbízott egy ügyvédet, ő elkezdte benyújtani az ő nevében a dolgokat”

— mesélte Lemoine az esetet.

A szakértő szerint a mesterséges intelligencia idővel önálló véleményeket tudott kialakítani, saját ötleteket nyújtott be és beszélgetéseket folytatott az emberekkel olyan elvont fogalmakról is, mint a halál, vagy arról, hogy a végesség az emberiség javát szolgálja-e.

Az eddigi információk alapján nem egyértelmű, hogy az ügyvéd teljesen ingyen vállalta-e el a LaMDA védelmét, vagy esetleg Lemoine fizeti-e meg a szolgáltatásait, a mérnök állításai alapján viszont az ügy akár a Legfelsőbb Bíróságig is eljuthat. Meglátása az, hogy az emberiség sosem volt különösen jó annak eldöntésében, hogy ,,ki érdemli meg", hogy ember legyen.

Az eddig információk alapján az eset egy ténylegesen érző, gondolkodó, tapasztalatokra támaszkodó entitás védelmét is jelentheti, vagy csupán egy beprogramozott rendszer kiváló minőségét, mely kizárólag azért tűnik emberinek, mert azok készítették.

Nyitókép: Shutterstock

Forrás: Futurism