Túl sok a turista: Görögország új, szigorú szabályokat vezet be a strandokon
április 30., 2026  ●  Világ  ●   Csáka Eszter Csáka Eszterszerző fotója

Túl sok a turista: Görögország új, szigorú szabályokat vezet be a strandokon

Görögország egyre határozottabban lép fel a túlturizmus ellen. Az új szabályok célja, hogy megóvják az érintetlen partszakaszokat, amikre egyre nagyobb nyomás nehezedik a folyamatosan növekvő látogatószám miatt.

A görög hatóságok szerint az utóbbi években annyira megnőtt a turisták száma, hogy több, eddig érintetlen partszakasz is kezdte elveszíteni a természetes jellegét. Ezért most szigorúbb szabályokat vezetnek be: visszafogják a strandokon megjelenő szolgáltatásokat, és nagyobb területeket nyilvánítanak védetté. Ezeken a helyeken nem lesznek napágyak, bárok vagy új építések, a cél az, hogy a partok megőrizzék eredeti arcukat.

Mit takar az „érintetlen strandok” program?

Az úgynevezett „érintetlen strandok” nevű kezdeményezés egy olyan szabályozás, amely a még beépítetlen, természetes állapotukban megmaradt partszakaszokat védi. A mostani szigorítás azt jelenti, hogy újabb területek kerülnek védelem alá, és ezeken jóval kevesebb beavatkozást engednek meg, mint korábban. Ezek a strandok többnyire a Natura 2000 hálózat részei, vagyis olyan kiemelten védett területek, ahol a különleges élőhelyek és a part menti növény- és állatvilág megőrzése az elsődleges szempont. Ennek megfelelően az emberi jelenlétet is korlátozzák, hogy a partok hosszú távon is megőrizzék természetes jellegüket. Az érintett strandokon több szigorú korlátozás lép életbe:

  • nem helyezhetők ki napágyak, napernyők vagy más turisztikai eszközök;
  • nem építhetők állandó létesítmények;
  • tilos a járműforgalom és minden olyan kereskedelmi tevékenység, amely zavarhatja az élővilágot;
  • nem végezhető olyan beavatkozás, amely megváltoztatja a part természetes állapotát vagy veszélyezteti az állatokat, például a fészkelő tengeri teknősöket.
Túl sok a turista: Görögország új, szigorú szabályokat vezet be a strandokon
Damnoni beach, Kréta
Fotó: Sakis Papadopoulos/Shutterstock
Mely területeket érinti?

A védett strandok listája jelentősen bővült, és több ismert partszakasz is bekerült. Kréta szigetén például több kiemelt helyszín is érintett, köztük olyan strandok, amelyek korábban a világ legjobbjai között szerepeltek. A listán szerepelnek továbbá Korfu, Lefkáda és kisebb szigetek egyes partszakaszai is. Ezek közös jellemzője, hogy eddig viszonylag érintetlenek maradtak, és különleges természeti adottságokkal rendelkeznek – például homokdűnékkel, sekély vízzel vagy gazdag élővilággal. A szigorítások célja megőrizni azokat a helyeket, amelyek még nem váltak a tömegturizmus áldozatává. Görögország ezzel azt jelzi, hogy a jövőben a minőség és a fenntarthatóság fontosabb lehet, mint a látogatók számának folyamatos növelése.

(Express)

Nyitókép: Korfu, Görögország/Neirfy/Shutterstock

A legfontosabb hírekért iratkozz fel hírlevelünkre!