két kislány ül a járdán, az egyik mutat valamit a másiknak

8 intő jel, hogy itt az ideje elengedni a gyerekkori barátságot

Gyerekkorunkban valahogy könnyebbnek tűnt barátságokat kötni, mint felnőttként. Emlékszel az első barátaidra? Csak odasétáltál valakihez, köszöntél neki, és onnantól kezdve már jóban is voltatok. Na de a kérdés az, mi lesz ezekkel a gyerekkori barátokkal később?


A gyermekkori barátságok fontos részét képezik annak, hogy felfedezzük, kik vagyunk. Különböző identitásokkal kerülünk kapcsolatba, és megtanuljuk, hogyan lehet emberi kapcsolatokat kialakítani. Emellett felfedezzük saját vágyainkat és preferenciáinkat is. Megtanuljuk figyelembe venni az érzéseiket, bízni bennük.

​De később mi legyen a gyermekkori barátok sorsa?

Néha olyan döntéseket hozunk, amelyek megváltoztathatják egy gyermekkorban kezdődött barátság dinamikáját. Ahogy változunk, több olyan emberrel találkozunk, akik jobban illeszkednek ahhoz, akik lettünk, a mostani személyiségünkhöz. Ahogy megismerjük önmagunkat, olyan emberekkel vesszük körbe magunkat, akik hasonló úton járnak, mint mi. És ennek eredményeképpen a régi barátságok elúszhatnak, „kinőhetjük” őket.

Ha nem vagy biztos abban, hogy érdemes-e még szoros kapcsolatot ápolni a gyerekkori barátodda, tedd fel magadnak ezt a pár kérdést.

​1. Megváltozott a barátság dinamikája?

Néha az élet logisztikája is megváltoztathatja a dolgokat: például egymástól messze levő városokba költözünk, ahelyett, hogy csak kijöttünk a térre játszani, vagy „lógni".

​2. Örökké tartanak a gyermekkori barátságok?

3 gyerek egy tableten n\u00e9z valamit

Fotó: Getty Images

Megvan a lehetőség arra, hogy örökké tartsanak a gyerekkori barátságok, és együtt is fejlődhetünk, változhatunk, a gyermekkori közös élmények pedig a kapcsolat ragasztójaként működhetnek a jövőben is. Ha azonban gyermekként félénk voltál, és nem kötöttél sok tartalmas barátságot, akkor nagyobb valószínűséggel érnek véget az akkori kapcsolataid. Az életkörülmények is próbára tehetnek egy barátságot, például ha traumatikus eseményen mentél keresztül, vagy ha a barátaid nem állnak melletted a nehéz időszakokban.

​3. A gyermekkori barátságod még inspirál?

A jó barátok arra ösztönzik egymást, hogy önmaguk jobb változatává váljanak. Ha egy barátod folyamatosan azt mutatja, hogy nem törődik a jóléteddel, egyszerűen nem áll melletted, amikor szükséged van rá, vagy nem ünnepli a sikereidet, akkor érdemes átgondolnod, hogy továbbra is érdemes-e időt töltened ezzel a személlyel.

​4. Mi a helyzet a félreértésekkel?

Néha a barátságainkban megtörtént dolgok félreértésekhez vezethetnek, és ez még a leghosszabb barátságokat is megszakíthatja. Ha ez gyakran előfordul, lehet, hogy itt az ideje átgondolni, mi folyik itt pontosan. Próbáld megérteni, hogy miért történnek a dolgok, és te hogy érzed magad tőlük. Barátságaink tükröt tarthatnak, és a gyógyulás legnagyobb forrásai lehetnek.

​5. A múlt az egyetlen közös bennetek?

k\u00e9t l\u00e1ny \u00fcl a f\u00fcves p\u00e1ly\u00e1n

Fotó: Getty Images

Való igaz, hogy a gyerekkori emlékek nagy erőt hordoznak magukban, és ha a gyerekkori barátod ennek fontos része, nehéz lehet lemondani róla. De ha a gyerekkori barátoddal csak az emlékeid közösek, akkor nehéz fenntartani a kapcsolatot. A vágyak, az igények, a preferenciák bármikor drasztikusan megváltozhatnak, de ha sikerül új közös pontokat találnotok, a kapcsolat tovább fejlődhet és virágozhat.

​6. Megváltoztak az értékeitek az életben?

Ha az értékeink változnak, ahogy felnőtté válunk, de a barátaink értékei ugyanazok maradnak, nehezebb folytatni a barátságot. Lehet, hogy a régi bulizós barátod továbbra is szórakozni akar, míg te most a jövődre koncentrálsz és keményen dolgozol.

​7. Mérgezővé vált a barátság?

Amikor egy bármilyen jellegű kapcsolat mérgezővé válik, általában a legjobb, ha elkerülöd vagy véget vetsz neki. A kommunikáció minimalizálása az egyik módja annak, hogy a barátság fokozatosan elhalványuljon. De ha határozott határokat állítasz fel magadban, talán a barátság mérgező részét is elhalványíthatod, anélkül, hogy végleg el kellene szakadnotok egymástól.

​8. Hogyan érzed magad, amikor a barátoddal töltöd az időt?

Figyelj minden energiaváltozásra, amit érzel, mikor találkoztok. Észre fogod venni, ha folyamatosan rosszul érzed magad a barátod közelében vagy nyomást érzel, hogy találkozz vele Akkor lehet, hogy itt az ideje, hogy csökkentsd a vele töltött időt.

Forrás: LifeHack

Nyitókép: Getty Images