Károly walesi herceg és Harry sussexi herceg az Our Planet című film globális premierjén a Természettudományi Múzeumban 2019. április 04-én Londonban

Harry és Károly „béketárgyaláson” vehetnek részt nemsokára, de Meghan nem lesz jelen

Az köztudott, hogy Harry és Károly között alaposan megromlott a viszony, azonban a források szerint nemsokára sor kerülhet egy „béketárgyalásra”.


Sussexék különböző nyilatkozatai, a Netflixes dokusorozatuk, illetve a herceg memoárja miatti botrányok okán mélyponton van Károly és Harry kapcsolata – legalábbis a bennfentesek ezt állítják.

Most azonban megtörhet a jég, ugyanis egyes források szerint a Harry és az uralkodó a jövő hónap elején végre összehoznak egy találkozót, amelynek komoly hatása lehet a jövőbeni kapcsolatukra.

Ez is érdekelhet: Harry herceg titokban mégis beszél családjával?

Az biztos, hogy Harry szeptember elején Németországban fog tartózkodni az Invictus Games-en, és a belsős infók szerint a hazafelé tartó úton megáll majd az Egyesült Királyságban is.

Állítólag Károly is úgy időzítette a programját, hogy a Balmoralból történő visszatérése, és a francia útja között pont lesz egy kis ideje, amit a kisebbik fiára tud szánni – azonban a források szerint Meghan Markle nem vesz majd részt a megbeszélésen.

A találkozó nem valószínű, hogy feszültségmentes lesz, ugyanis Károly egyáltalán nem beszélt Harryvel a Tartalék című memoár megjelenése óta, amiben súlyos állításokat fogalmazott meg a királyi családdal kapcsolatban.

A „béketárgyalásra” rálátó források szerint Károlynak lesz egy komoly feltétele Harryvel szemben.

A király nagyon szereti a fiát, de halálosan megsebezte az, amit tett. Mindig ott lesz mellette, de meghúzza a határt a nyilvános szitkozódásoknál. Ha a tárgyalásokra sor kerül, a király világossá fogja tenni, hogy a továbbiakban semmiféle családi magánügyet nem fognak nyilvánosan megvitatni

– mondta egy bennfentes az OK! című lapnak.

A herceg ugyan jelen volt az apja koronázási szertartásán májusban, azonban a király egy szót sem váltott a fiával.

Forrás: Mirror

Kép: WireImage / Hussein / Samir Hussein