
Helen Mirren csúnyán beszólt a fiatalabb generációnak
Helen Mirren szerint egyre több fiatal bánik leereszkedően az idősebbekkel – amit ő egyáltalán nem talál viccesnek. A brit színésznő, aki júliusban tölti be a 80. életévét, élesen bírálta azokat, akik életkora miatt „édesnek” vagy „aranyosnak” nevezik.
Nagyon bosszantanak az ilyen emberek. Ez a fajta hozzáállás lekezelő és sértő
– mondta egy friss interjúban. Hozzátette, hogy leggyakrabban akkor találkozik ezzel a hozzáállással, amikor kézen fogva sétál férjével, a szintén 80 éves rendezővel, Taylor Hackforddal.
A legidegesítőbb az, amikor valaki megjegyzi: »Ó, nézd csak, milyen édesek!«. Ez olyan, mint – bocs a kifejezésért: »csesszétek meg«. Van valami nagyon leereszkedő az ilyen viselkedésben. Azt hiszik, hogy kedvesek és figyelmesek, de valójában sértőek.
Mirren ugyanakkor hangsúlyozta: nem fél az öregedéstől – sőt, az évek során egyre több jót lát benne.
Amikor 18 éves vagy, szörnyűnek tűnik, hogy egyszer 35 leszel. Aztán eljön a 35, és rájössz, hogy sokkal jobb, mint 18-nak lenni. Később megint ugyanez: 35 évesen félelmetesnek tűnik az 55, de aztán az is eljön, és kiderül, hogy az élet továbbra is tele van lehetőségekkel.
Mirren 1997 óta él házasságban Hackforddal. A párnak nincs közös gyermeke, de a rendező előző házasságából, Georgia Lowres-től született egy fia, Rio, aki 2022 áprilisában, 51 évesen hunyt el egy ritka rákbetegségben, uveális melanomában.
A színésznő jelenleg a Netflix új filmjében szerepel, amely Richard Osman bestsellerének adaptációja. A csütörtöki nyomozóklub című produkcióban Pierce Brosnan, Ben Kingsley és Celia Imrie oldalán látható. A filmmel kapcsolatban elárulta, hogy kivételesen jól érezte magát a forgatáson – ami szerinte néha aggasztó.
Amikor ennyire élvezed a munkát, hajlamos vagy kételkedni a végeredményben. Gyakran megesik, hogy a forgatás öröme elhomályosítja a film valódi minőségét. De remélem, hogy ez most nem így lesz.
Kim Kardashian karrierváltásához már csak egy dolog hiányzik
„A legkomolytalanabb generáció”: Miért viccelnek el mindent…

