
Egy gyermekkori jel, ami hosszú felnőtt párkapcsolatot jósol
Van egy dolog, ami már gyermekkorban előre jelzi a hosszú, felnőtt párkapcsolatokat.
Azok az emberek, akik már tinédzserkorban erős barátságokat alakítanak ki, felnőttként általában jobb romantikus kapcsolatokat tudhatnak magukénak – derült ki egy kutatásból.
Azok a gyerekek, akik tizenévesen jobban kijöttek a barátaikkal, mint a többiek, azok 30 év körül elégedettebbek voltak a romantikus életükkel.
A serdülőkor a barátságok egyik fontos gyakorlóterepe, ami előrevetíti a későbbi romantikus kapcsolatainkat. Ezzel szemben a tinédzserkori szerelmek kevésbé befolyásolják a későbbi romantikus életünket.
Joseph P. Allen professzor, a tanulmány szerzője így fogalmazott:
„Annak ellenére, hogy a tizenévesek nagy hangsúlyt fektetnek a kamaszkori romantikus kapcsolatokra, kiderült, hogy nem ezek a legfontosabb előrejelzői a későbbi kapcsolatok sikereinek. Ehelyett az azonos nemű társainkkal való barátságban elsajátított készségek - olyan készségek, mint a stabilitás, az intimitás és a szociális kompetencia - azok, amelyek a leginkább megfelelnek a felnőttkori romantikus kapcsolatok sikeréhez szükséges készségeknek."
A kutatók összesen 165 serdülőt vizsgáltak 13 éves koruktól egészen 30 éves korukig. Mindannyiukat megkérdezték társas és romantikus kapcsolataik minőségéről.
A vizsgálat utolsó három évében, amikor a résztvevők a 20-as éveik végén jártak, évente interjúkat készítettek velük a romantikus életükről. Az eredmények pedig lenyűgöző mintát mutattak.
Az eredmény egyértelműen az volt, hogy azok a 30 évesek voltak elégedettebbek felnőttkori kapcsolataikkal, akik tizenévesen jobb baráti kapcsolatokkal rendelkeztek.
Más szóval, a serdülőkori sikeres (azonos nemű) barátságok a későbbi jobb romantikus kapcsolatokat képesek előrejelezni.
Nyitókép: Unsplash