
Meghan Markle-nek és Harry hercegnek jelzett Kamilla királyné új ruhájával
Ez az első alkalom, hogy a királyi pár trónra lépésük óta Kanadába utazik. Károly, aki Kanada hivatalos államfője, kedden beszédet mondott és hivatalosan megnyitotta a parlamenti ülést – erre 1977 óta nem volt példa, hogy a brit uralkodó tartotta az úgynevezett trónbeszédet.
Mindez Mark Carney új miniszterelnök hivatalba lépésének, valamint Donald Trump amerikai elnök provokatív kijelentésének („Kanada lehetne az USA 51. állama”) köszönhető. Trump különösen kedveli a brit királyi családot Meghan Markle és Harry herceg kivételével, ezt mutatja, hogy kevesebb mint egy éven belül két látogatást is tervez az Egyesült Királyságba. Elképzelhető, hogy a kanadai királyi látogatás átírja Trump terveit az országgal kapcsolatban.
Az alkalomhoz Kamilla azt a rózsaszín Anna Valentine kabátruhát viselte, amit Harry és Meghan esküvőjén is, amit egy Chanel cipővel és különleges ékszerekkel egészített ki. Gyémánt és gyöngy fülbevalókat viselt aranymedállal, amely unokái kezdőbetűit viseli, valamint egy figyelemfelkeltő, Kanada nemzeti szimbólumaként ismert, juharlevél formájú brosst.
A brosst VI. György király ajándékozta feleségének, Erzsébet brit királynénak az 1939-es kanadai körútjuk emlékére, néhány hónappal a második világháború előtt. Az Asprey ékszerház által gyémántokból és platinából készített ékszert Erzsébet királyné gyakran viselte, például Eleanor Roosevelt londoni látogatásakor 1942-ben, és a Kanada Rendjének átvételekor, 100 évesen.
Az anyakirálynő később kölcsönadta a brosst lányának, II. Erzsébetnek, aki szintén gyakran viselte, sőt kölcsönadta Kamillának és Katalinnak is, amikor azok Kanadába látogattak.
A megörökölt ékszert Kamilla először 2009-ben viselte még Cornwall hercegnéjeként Kanadában, most pedig 2024-ben, első alkalommal mint királyné, amikor hivatalos portrét készítettek róla Kanada királynéjaként.
Borítókép: Max Mumby/Indigo/Getty Images
Szívhez szóló témát kapott Katalin hercegné éves karácsonyi…

