
Károly király Amerikába utazik, de nem találkozik Harry herceggel
Hiába tesz történelmi utazást az Egyesült Államokba a brit uralkodó, a családi újraegyesülés most elmarad, a sűrű program mindent felülír.
Április végén először látogat hivatalos állami útra az Egyesült Államokba III. Károly király, akit felesége, Kamilla királyné is elkísér. Az utazás több szempontból is mérföldkő: ez lesz az uralkodó első amerikai látogatása azóta, hogy 2022 szeptemberében elfoglalta a trónt, és egyben az első alkalom, hogy hivatalos állami vendégként érkezik az országba.
A királyi pár programja azonban nem ér véget az Egyesült Államokban: útjuk során Bermudára is ellátogatnak, ami Károly első útja lesz egy tengerentúli brit területre uralkodóként.
A részletes menetrendet egyelőre nem hozták nyilvánosságra, egy dolog azonban már biztos: a király nem találkozik majd kisebbik fiával, Harry herceggel, aki jelenleg az Egyesült Államokban él. A People magazin információi szerint a döntés mögött egyszerű logisztikai okok állnak. Egy, a királyi családhoz közel álló forrás úgy nyilatkozott, hogy egy ilyen szintű állami látogatás minden perce előre megtervezett.
Egy állami út esetében nincs üresjárat – különösen akkor, ha az uralkodó egy másik államfő meghívására érkezik
– mondta az informátor, hozzátéve, hogy Harry tisztában van ezzel, és nem is várna külön találkozót ilyen körülmények között.
Donald Trump elnök közlése szerint Károly és Kamilla április 27. és 30. között tartózkodnak majd az Egyesült Államokban, ahol több hivatalos eseményen is részt vesznek, köztük egy április 28-ra tervezett állami vacsorán a Fehér Házban.
Az utazás előzménye, hogy Trump és felesége, Melania Trump tavaly szeptemberben másodszor is hivatalos látogatást tett az Egyesült Királyságban – történelmi módon először fordult elő, hogy egy amerikai elnök kétszer kapott meghívást a Buckingham-palota falai közé.
Érdekesség, hogy ugyanebben a hónapban Harry herceg is visszatért az Egyesült Királyságba, ahol 18 hónap után először találkozott édesapjával. Az utazás során több eseményen vett részt, köztük a WellChild Awards díjátadón, valamint felkereste II. Erzsébet királynő nyughelyét halálának évfordulóján.
Bár a kapcsolat azóta feszült, hogy Harry és felesége, Meghan Markle 2020-ban visszaléptek vezető királyi szerepeiktől, úgy tűnik, mindkét fél nyitott a közeledésre. Tavaly nyáron például fontos lépés történt: Harry képviselője találkozott a király kommunikációs titkárával, hogy megoldásokat keressenek a kapcsolat rendezésére.
Egy bennfentes szerint ez biztató jel:
Ez egy pozitív lépés. Van remény arra, hogy a folyamat folytatódhat.
Új szabályok Olaszországban: így változik a nyár a turisták…

