
Ha egy üzlet beindul! Ekkor kerülhet sor Károly második koronázására
Nagyon úgy tűnik, hogy a 74 éves uralkodó egy újabb koronázási szertartására készül.
A Hello! magazin információi szerint Károly királyt és feleségét, Kamillát egy második ceremónián koronázzák meg Skóciában, amelyet az Odaadás és Hálaadás Szertartásának hívnak. Ezen alkalom során átadják nekik a hagyományos skót kitüntetéseket, amelyeket általában az uralkodók viselnek a koronázáskor.
Ez is érdekelhet: Lionel Richie Károly király titkos tehetségéről beszélt
A szóban forgó ceremónián kívül a király több programon is részt vesz majd a skóciai tartózkodása alatt. Az uralkodó például július 4-én kerti partit rendez Edinburgh-ban, amelyet a beiktatási ceremónia követ.
A királyi család azonban még nem erősítette meg a második koronázás pontos időpontját. A Hello! magazin szerint azonban a kastély nyitvatartásából ki lehet következtetni a dátumot. Az edinburgh-i kastély koronaterme például július 4-től július 6-ig zárva lesz.
Július 5-én pedig az egész kastély zárva lesz, így nagyon valószínűnek tűnik, hogy ezen a napon egy jelentős eseményt rendeznek itt.
Forrás: PureWow
Kép: Getty Images