
Szívhez szóló témát kapott Katalin hercegné éves karácsonyi rendezvénye
A karácsonyi időszak egyik legmeghittebb hagyományaként idén is megrendezik Katalin walesi hercegné énekes eseményét, amely a szeretet és az összetartozás témája köré épül majd. A Westminster-apátságban december 5-én megrendezésre kerülő Together At Christmas (Együtt karácsonykor) ünnepi eseményt immár ötödik alkalommal vezeti a hercegné.
Katalin hercegné idei célja az, hogy külön köszönetet mondjon mindazoknak, akik a szeretet erejével építik közösségüket, és hozzájárulnak egy összetartóbb, figyelmesebb társadalomhoz. Amint arról írtunk, a tavalyi rendezvény is a szeretet, illetve az empátia erejére alapozott.
A 2025-ös rendezvényen neves brit színészek, köztük Hannah Waddingham, Kate Winslet és Chiwetel Ejiofor olvasnak majd fel, miközben a Westminster-apátság kórusa karácsonyi énekeket ad elő, zenés produkciókkal kiegészülve.
Az Independent beszámolója szerint a szervezők azért válaszották a „szeretet hatalma” témát, mert a mai, sokszor széthúzó világban a szeretet minden formáját ünnepelni kell – legyen az családi körben, barátságokban, közösségekben, vagy akár idegenek között megélt pillanatokban. A meghívott vendégek közt helyet kapnak az Egyesült Királyság helytartói és a királyi családhoz kapcsolódó jótékonysági szervezetek jelöltjei is.
A Westminster-apátság bejáratánál Jamie Butterworth kertész ünnepi installációja fogadja majd a vendégeket, amely a természet fontosságát hangsúlyozza. Az épületet belülről a Királyi Kertészeti Társaság nagykövetei és iskolások által készített koszorúkkal díszítik. Az esemény hagyományos és modern elemeket ötvöz, illetve nyitott lesz minden vallású vagy épp nem vallásos ember számára.
A központi londoni eseménnyel párhuzamosan az Egyesült Királyság-szerte – többek között Armaghban, Derbyshire-ben, Greater Manchesterben és Isle of Wighton – tartanak majd hasonló karácsonyi énekes szolgálatokat. Ezeket a helyi helytartók vezetik, a Royal Foundation támogatásával.
A királyi család tavalyi, rendhagyó ünnepléséről is beszámoltunk, amit Katalin rákkezelése előzőtt meg. A hercegné szeretett volna több időt tölteni családjával, így 2024-ben kötetlenebb formában ünnepeltek.
A legrosszabb ülés a repülőn nem az, amire először gondolnál

