
Lady Gaga olyat tett, ami még egy popénekesnőnek sem sikerült előtte
Amikor már azt hisszük, hogy Lady Gaga nem tudja önmagát felülmúlni, egyszer csak mégis megteszi. Szombat este az énekesnő ingyenes koncertet adott Rio de Janeiróban, mintegy 2,5 millió ember előtt.
A rajongók teljesen megtöltötték a Copacabana strandot, ezzel megdöntve a korábbi rekordot, amelyet Madonna állított fel tavaly ugyanitt, 1,6 millió fős közönségével. A mostani fellépés nemcsak a világ legnagyobb közönségét mondhatja magáénak, amit valaha női előadó bevonzott, de egyben Lady Gaga pályafutásának eddigi legnagyobb koncertje is volt.
Ezt is olvasd el! Lady Gaga is feltűnik majd a Wednesday 2. évadában
Gaga olyan slágereket adott elő, mint az Alejandro és a Poker Face, miközben többször is átöltözött, a ruhaköltemények között pedig egy brazil zászló inspirálta darabot is láthattunk.
A show után az énekesnő megható Instagram-posztban osztotta meg gondolatait a rajongókkal, kulisszák mögötti fotókkal és egy elképesztő videóval, amelyen a többmilliós tömeg látható.
„Semmi nem készíthetett fel arra az érzésre, amit tegnap este átéltem, büszkeség és öröm, hogy Brazília népének énekelhettem. A közönség látványa már a nyitódalok alatt elállította a lélegzetem. A szívetek ragyog, a kultúrátok vibráló és különleges. Hálás vagyok, hogy megoszthattam ezt a történelmi pillanatot veletek. Körülbelül 2,5 millió ember jött el, hogy meghallgasson engem énekelni, ez a legnagyobb tömeg, amit női előadó valaha látott maga előtt”
– írta a sztár.
Ha tovább olvasnál: Lady Gaga elárulta, hogy szeretnének gyereket vőlegényével
Utoljára 2012-ben lépett fel Brazíliában, így a posztjában kifejezte háláját, hogy lehetősége volt visszatérni.
„Bárcsak megoszthatnám ezt az érzést az egész világgal! Tudom, hogy nem lehet, de egy dolgot biztosan elmondhatok, ha egyszer elveszíted az utadat, mindig visszatalálhatsz, csak hinned kell magadban, és nem szabad feladni. Azáltal, hogy újra és újra megküzdesz azért, amit szeretsz, és ami a mesterséged, egyre magasabbra törsz, és méltóságot adsz önmagadnak. Időbe telhet, de igenis képes vagy rá, hogy felemeld magad”
– mondta.
A poszt zárásaként Gaga szeretettel üzent a riói rajongóknak és természetesen a világszerte elkötelezett „kis szörnyeinek” (az énekesnő Little Monstersnek hívja a rajongóit):
„Soha nem fogom elfelejteni ezt a pillanatot. Mancsokat fel kis szörnyek. Obrigada. Szeretettel, Mother Monster (Szörnyanya)”
Borítókép: NBC/Noam Galai/NBC via Getty Images
- Lady Gaga nagyon félt attól, hogy egyedül marad ›
- Ezt üzeni Lady Gaga az életkorát kritizálóknak ›
- Lady Gaga először mutatta meg 200 milliós eljegyzési gyűrűjét ›
- A Joker rendezője elárulta, miért Lady Gagát választotta Harley Quinn szerepére ›
- Így változtatta meg énekhangját Lady Gaga az új Joker filmhez ›