
6 felfedezésre váró úti cél a következő nyaralásodhoz, ha kerülnéd a tömeget
Az utazási foglalások száma a koronavírus járvány után újra az egekbe emelkedett. Sok úti cél azonban nehezen tudta kezelni a megnövekedett turistaáradatot, és egyes kormányok aktív intézkedéseket hoztak a látogatók számának korlátozására, mint az új vagy emelt idegenforgalmi adók, a problémás látogatókat elriasztó kampányok és a népszerű látnivalók látogatói létszámának korlátozása. Mi is támogathatjuk ezeket a megoldásokat, például azzal, ha elkerüljük a kitaposott utakat, és alternatív úti célokat választunk. Legközelebbi utazásunk megtervezéséhez vegyük fontolóra az alábbi helyszíneket − nem fogunk bennük csalódni.


Nem titok, hogy Velence és lakói küszködnek a turizmussal. A hajókkal érkező turisták – naponta körülbelül 60 000 látogató – hatása megváltoztatta a város korábbi „La Serenissima” („a legnyugodtabb”) státuszát. A tömegek, a túlzsúfolt csatornák, a károsodott ökoszisztémák, az egekbe szökő bérleti díjak és az autentikus kézműves üzletek helyére lépett olcsó szuvenírboltok drámaian megváltoztatták az életminőséget, évente több ezer lakost kényszerítve elköltözésre, és veszélybe sodorva a város UNESCO-státuszát. Tegyünk egy szívességet a „lebegő városnak”, és idén válasszuk helyette inkább Szlovéniát! A szlovén határ túloldalán a Brda borvidék békés, hullámzó dombjai tárt karokkal várnak. Ez a „szlovén Toszkána” lenyűgöző kilátással, kedves vendégszeretettel, Olaszországéhoz hasonlítható ételekkel és borokkal, sőt, néhány középkori építészeti emlékkel is büszkélkedhet – tömegek nélkül. Ha a vizet sem akarjuk kihagyni, induljunk tovább nyugatra, Ljubljanába, ahol kedvünkre hajózhatunk a barátságos, környezetbarát fővárosban kanyargó, jade színű folyón.


Tagadhatatlan: Thaiföldön vannak a világ legszebb strandjai. De a népszerűségnek ára van. A Phuket, Koh Phi Phi és más Andamán-tengeri strandok annyira vonzzák a turistákat, hogy a természeti környezet és a helyi életmód mélyreható, és potenciálisan visszafordíthatatlan károsodást szenvedett. Ha napot és homokot keresünk, miért nem utazunk Mozambikba? Ez a dél-afrikai ország több mint 1500 mérföldnyi parttal rendelkezik az Indiai-óceán mentén, amelynek nagy része elképesztően gyönyörű és érintetlen. Ugorjunk szigetről szigetre a part menti szigetcsoportok között, merüljünk el a kristálytiszta vízben, vagy egyszerűen csak pihenjünk egy eldugott strandon egy jó könyvvel, egy pohár dél-afrikai borral és a tengeri szellővel.
Ha hosszú túraútvonalat keresünk, akkor a Pacific Crest Trail valószínűleg csalódást fog okozni. 2017-ben több túraengedélyt adtak ki, mint amennyi a túraútvonal tényleges hossza, így ez a túraútvonal túlságosan népszerűvé vált. A túrázók számának drámai növekedése veszélyezteti azt a természeti környezetet, amely eredetileg vonzó menekülési helyszínné tette. A magányra vágyó ambiciózus kalandorok helyette válasszák inkább a Jordan Trail útvonalát, amely egy nemrég létrehozott, 400 mérföldes (megközelítőleg 650 km) túraútvonal, amely végigkíséri a közel-keleti ország teljes hosszát. A 52 településen és változatos terepen átvezető túra során biztosan lesznek fizikai és mentális kihívások – nem is beszélve a lélegzetelállító tájképekről.


Bali, amelyet régóta jelentős spirituális menedékhelyként tisztelnek, az utóbbi években nemzetközi hátizsákos turisták, influenszerek, jógik és szörfösök árasztották el. A turisták számának hirtelen emelkedése az árak emelkedéséhez, a tömegek növekedéséhez és a természeti erőforrások kimerüléséhez vezetett, ami következésképpen a helyiek és a látogatók életminőségének és élményeinek romlásával járt. Bár Balin még mindig vannak csendes zugok, ahol élvezni lehet a nyugalmat, a legjobb, ha elkerüljük a nyaralókat és másfelé vesszük az irányt. Indonézia több ezer szigetből áll, így nem is kell elhagynunk a szigetcsoportot, hogy alternatívát találjunk. A Raja Ampat-szigetek idilli, fehér homokos strandjaival és virágzó, egészséges zátonyaival igazi földi paradicsom. Akár a víz alatti világ rajongói vagyunk, akár a dzsungelben szeretnénk sétálni és trópusi madarakat és vadállatokat figyelni, vagy egyszerűen csak egy békés helyet keresünk, ahol kikapcsolódhatunk, itt megtaláljuk a nyugalmat.


Instagramra kitehető gőzölgő fotókat szeretnénk, vagy inkább egy forró forrásban fürödni? Izlandon a Kék Lagúnán kívül is van erre lehetőségünk, több helyen is. A tűz és jég földje számtalan pataknak, forrásnak, folyónak és tónak ad otthont, amelyek hihetetlenül pihentető környezetet kínálnak a fürdőzéshez. Ha elkerülnénk a turisták tömegét, de nem mondanánk le az akvamarin színű vízről, keressük fel az Izland északi részén található Mývatn természetfürdőket. Itt nemcsak kevesebb emberrel találkozunk a medencékben, hanem nagyobb eséllyel láthatjuk az aurora borealist is. A kalandvágyóbb utazóknak pedig ott a kihívás, hogy eljussanak a Grjotagja barlangokban található geotermikus medencékhez – ez az északnyugati helyszín annyira varázslatos, hogy még a Trónok harca egyik epizódjában is megjelent –, vagy a Reykjadalur forró patakhoz.


A túlturizmus három fő okának – a tengerjáró hajóknak, az olcsó repülőjáratoknak és a Trónok harca című sorozatnak – nyomása alatt Horvátország történelmi tengerparti városa, Dubrovnik kénytelen volt intézkedéseket hozni a napi látogatók számának korlátozására és UNESCO-státuszának megóvására. A rövid távú turisták (akik közül sokan csak néhány órát maradnak) tömegesen özönlenek a városba és kimerítik az erőforrásokat, miközben alig járulnak hozzá a gazdasághoz. Míg Dubrovnik népszerűségi problémáival küzd, érdemes felfedezni a kulturálisan sokszínű és történelmileg érdekes szomszédját északon: Bosznia-Hercegovinát. Amit ez a balkáni ország partvonalban hiányol, azt meleg vendégszeretettel, végtelen túra- és sípályákkal, valamint az építészetben, a konyhában, a zenében és az érdekes életmódban is megnyilvánuló sokszínű kulturális hatásokkal pótolja.
Nyitókép: Raffaella Galvani/Shutterstock