
Meghalt Edith Eva Eger, a világhírű pszichológus, holokauszt-túlélő
98 éves korában hunyt el a magyar származású holokauszt-túlélő, akit sokan a korunk egyik legmeghatározóbb pszichológusa és írójaként tartanak számon. A hírről a magyar kiadója, az Open Books számolt be.
Edith Eva Eger 1927-ben született Kassán. Gyerekkorában ígéretes tornásznak számított, és bekerült az olimpiai válogatott keretébe is. Tizenhat éves volt, amikor családjával együtt Auschwitzba deportálták; édesanyját nem sokkal az érkezésük után gázkamrában gyilkolták meg. A döntés című memoárjában Eger felidézi, hogy ugyanazon az estén Josef Mengele, a tábor hírhedt orvosa arra kényszerítette, hogy táncoljon előtte. Később testvérével együtt több koncentrációs tábort is megjárt. 1945 májusában, a gunskircheni tábor felszabadításakor egy amerikai katona vette észre, hogy Eger még életben van a holttestek között. Orvosi segítséget hívtak hozzá, és ezzel megmentették az életét – írja a 444.hu.
A háború után feleségül ment Eger Bélához, majd együtt emigráltak az Egyesült Államokba. Később klinikai szakpszichológusi diplomát szerzett, 51 évesen doktorált, és pályája során elsősorban a poszttraumás stressz-szindróma kezelésével vált ismertté.
Műveit elolvasni nem csupán irodalmi élmény, hanem erkölcsi kötelesség és önmagunkkal szembeni gesztus, hiszen minden egyes sora arról tanúskodik, hogy a legmélyebb pokolból is ki lehet táncolni, ha merünk a szeretet és az élet mellett dönteni. Edith Eva Eger hatalmas űrt hagy maga után, de öröksége minden egyes könyvével arra kéri az olvasót: ne csak túlélők, hanem a saját életünk virágzó és szabad alkotói legyünk
– fejtette ki az Open Books. Edith Eva Eger életéről korábban az On the spot is készített egy riportot, mely alább megtekinthető.

