Az 5 legmesésebb olasz falu, amit azonnal írjunk fel a bakancslistánkra
Bár a nyárnak vége, előttünk az őszi időszak, amely tökéletes egy pár napos kiruccanásra – akár Olaszország gyönyörű tájait megcélozva. Alábbi cikkünkben 5 olyan történelmi települést szedtünk össze, ahová előbb vagy utóbb, de mindenképpen el kell jutnunk.
Civita di Bagnoregio
A Rómától 120 kilométerre fekvő Civita di Bagnoregióba ma már kizárólag egy gyaloghídon keresztül – és az 5 eurós belépőjegyet kifizetve – juthatunk el. A „la città che muore” – azaz a haldokló város – becenevet viselő, még időszámításunk előtt alapított települést ma már csupán pár művész, bolttulajdonos és tehetős külföldi lakja.
Sétáljunk a reneszánsz terei között, és fedezzük fel a 3000 éves etruszk barlangokat, amelyek közül jelenleg az egyik kápolnaként szolgál.
Alberobello
A Baritól egy órányi autóútra található UNESCO világörökségi helyszín 1500 trullijáról híres.
Ezek a fehérre meszelt, kúpos tetejű épületek az 1500-as évekből származnak, amikor az uralkodó Acquaviva család elrendelte, hogy a helyiek malter nélkül építsék házaikat, ugyanis ez kiskaput jelentett és elkerülhették a királynak fizetendő adót. Ma a trullik főként szuvenírboltokként, éttermekként és szálláshelyként szolgálnak a látogatók számára. Irány a Piazza del Popolo, ahonnan csodálatos kilátásban lehet részünk.
Manarola
Manarolo a Cinque Terrét alkotó öt falu közül a legrégebbi és talán a legromantikusabb is.
A meredek teraszok, citromligetek és szőlőültetvények által körülvett települést legkönnyebben gyalogosan, a festői szépségű „Szerelmesek útján" keresztül lehet megközelíteni, amely a szomszédos Riomaggioréval köti össze. Barangoljunk – sikátorokat átszelve – a középkori őrtornyokig, majd dőljünk hátra egy pohár édes Sciacchetrà borral és csak szívjuk magunkba a hely szépségét.
Corricella
A tehetséges Mr. Ripley című filmből lehet egyből ismerős Corricella látképe.
A Dél-Olaszország báját tökéletesen bemutató település egyik legszebb pontja a 17. századi kikötő, ahol mindig halászokkal és árusokkal teli ladikok sorakoznak egymás mellett.
Foglaljunk asztalt a vízpart közelében és kóstoljuk meg a hely jellegzetes ételét, a tengeri sünös spagettit. Érdemes felmásznunk a Terra Murata-erődhöz is, ahonnan remek kilátás nyílik a Nápolyi-öbölre és a színes falu minden egyes szegletére.
Orta San Giulio
A Lago d'Orta olyan világhírű írók legkedvesebb helye volt, mint Nietzsche, Byron vagy Carol Ann Duffy.
Az olaszok körében a Comói- és a Maggiore-tónál is szebbnek tartott víztömeg közepén pedig az a lenyűgöző Orta San Giulio fekszik, amely szinte ismeretlen a turisták körében – egyelőre.
Járjuk be a közel ezer fős falu szűk utcáit: sétáljunk ki a tóparti Piazza Mottáig, vagy látogassuk meg a Sacro Montét, az UNESCO által is védett vallási zarándokhelyet.
Forrás: Suitcase
Nyitókép: Shutterstock
- A toszkán város, amiről még az olaszok se nagyon tudnak - IN ›
- Polignano a Mare: az olasz csizma varázslatos sarka ›
- Olcsóbb egy olasz nyaralás, mint az árak a Balatonnál - IN ›
- Varázslatos olasz szigetek, ahová érdemes tavasszal elszökni - IN ›
- Ebben a tíz olasz faluban fizetnek azért, hogy ott éljünk - IN ›