
Miért szakít valójában Orlando Bloom és Katy Perry?
Katy Perry és Orlando Bloom hat évnyi eljegyzés és hét évnyi együttlét után végül úgy döntöttek, véget vetnek kapcsolatuknak. Egy, a párhoz közel álló forrás szerint ez a lépés várható volt, szerelmük hónapok óta viharos volt, ráadásul az énekesnő Lifetimes-turnéjának áprilisi kezdete óta külön éltek. Döntésüket számos tényező tette indokolttá.
Nem ez volt az első eset, hogy Perry és Bloom külön utakon jártak, 2017-ben ugyanis egyszer már szünetet tartottak. Ezzel kapcsolatban az énekesnő 2024 szeptemberében a Call Her Daddy interjújában elmondta:
Nem igazán éltem a kapcsolatban. Ő azért volt benne, mert éppen egy hosszú cölibátus után volt, és elhatározta magát. Én pedig frissen jöttem ki egy kapcsolatból, és úgy éreztem, nem bírom ezt tovább.
Egy másik forrás szerint a köztük lévő távolság is nagyban hozzájárult a problémákhoz:
„Katy nagyon elfoglalt volt a munkájával, és gyakran voltak távol egymástól.”
Emellett Perry új albumának, a 143 debütálásának, valamint a már említett turnéjának negatív fogadtatása is elkeserítette az énekesnőt. Bár párja segítségére volt a nehéz időszak alatt, később a helyzet mégis feszültséghez vezetett köztük.
A kettejük mentalitása közötti különbséget is kiemelte Perry, melyről így nyilatkozott:
Ő már nem játszotta ezt a macska-egér játékot. Én pedig azt gondoltam: »Ez unalmas. Továbblépek. « Annyira hozzászoktam ehhez a vonzás-taszításhoz. Mert ha egyszer ez van, akkor már beszállok a játékba.
A pár utoljára 2025 márciusában jelent meg együtt nyilvánosan, amikor a Vanity Fair Oscar-partin vettek részt. Június 21-én és 22-én Bloomot 2020-ban született lányukkal, Daisy-vel látták Perthben, Ausztráliában, ahol Perry épp koncertet adott, együtt azonban nem kapták őket lencsevégre.
Szintén egy bennfentes forrás nyilatkozott a jövőbeli tervekről is. Mint fogalmazott:
Katy és Orlando szakítottak, de baráti viszonyban vannak. Jelenleg nincs vita. Katy természetesen szomorú, de megkönnyebbült, hogy nem kell újabb váláson átmennie, mivel az volt élete legrosszabb időszaka.
Emellett igyekeznek így is családként működni és kislányuk nevelésére fordítani minden figyelmüket. A stabilitás megőrzése érdekében továbbra is a kaliforniai Montecitoban élnek, ahol eddig is.
Perry azt is elárulta, hogy Bloommal párterápiára jártak kapcsolatuk megmentésének reményében.
Fejlődni akarunk... Azért vagyunk együtt, hogy jobb emberekké váljunk, hogy felnevelhessük ezt a gyönyörű embert, [Daisy Dove]-ot. Különböző szintek vannak. Minél többet dolgozunk, annál könnyebb elérnünk a következőt. Néha elakadunk, és azt mondjuk: »Oké, menjünk, csináljuk meg, ez idegesítő lesz, és nem akarom megcsinálni. Nincs időnk. Fáradt vagyok.« De megcsináljuk. És megtaláljuk a következő szintet. Ezért folytatjuk a kapcsolatot.