A kutatók kiderítették, mitől lesz valaki nárcisztikus
Az utóbbi években a nárcizmus szó valóságos szitokszóvá vált, hiszen manapság boldog-boldogtalan illeti ezzel a jelzővel az exét, esetleg egy számára kellemetlen személyt. A személyiségzavar azonban egy komoly probléma, ami sokkal összetettebb annál, mint ahogyan a nagy átlag gondolkodik róla. De mitől lesz valaki nárcisztikus és hogyan ismerhetjük fel a legkönnyebben?
Habár ma már szinte minden második ismerősünkre szívesen aggatjuk a jelzőt, a nárcizmus személyiségjegyek egy csoportját is leírja, amelyet különböző mértékben mindannyian megjelenítünk. Szélsőséges esetben pedig az úgynevezett nárcisztikus személyiségzavart jelenti. Azok, akik már kerültek közelebbi kapcsolatba egy olyan személlyel, aki az átlagosnál több a nárcisztikus vonással rendelkezik, ritkán ússzák meg mentálisan sértetlenül. És előfordulhat, hogy hosszú ideig azon tűnődünk, hogy vajon hogyan váltak ilyenné? Egy nemrégiben készült metaanalízisben szakértők a nárcizmus és a felnőttkori kötődési stílusok közötti kapcsolatot vizsgálták, ami választ adhat egy-egy, a témában megfogalmazódott kérdésünkre – írja a Science Alert.
A nárcizmusnak két fő típusa van. Az egyik a grandiózus nárcizmus – általában erre gondolunk, amikor szitokszóként alkalmazzuk. Nyíltan grandiózus, agresszív és domináns interperszonális stílus jellemzi. Ezzel szemben a sérülékeny nárcizmusra jellemző az introvertáltság, a kritikára való túlérzékenység és a védekező, bizonytalan nagyképűség, amely törékeny önbecsülést takar.
Különösen a sebezhető nárcizmus hozható összefüggésbe a romantikus kapcsolatokban való káros viselkedési mintákkal. A nárcisztikus vonásokkal rendelkező egyének nagyobb valószínűséggel alkalmazzák a szerelmi bombázást (love bombing) vagy a ghostingolást. Hajlamosak továbbá alacsonyabb párkapcsolati elégedettségről beszámolni, megengedőbb hozzáállást tanúsítanak a hűtlenséggel szemben, és nagyobb arányban követnek el párkapcsolati erőszakot.
A kutatók a kötődési stílusokat vizsgálva keresték a magyarázatot arra, hogyan viselkednek a nárcisztikus személyek a romantikus kapcsolatokban. A kötődéselmélet szerint az elsődleges gondozó személyekkel szerzett korai tapasztalatok alakítják az önmagunkról és másokról alkotott hiedelmeinket. Ezek a feltételezések feltehetően felnőttkorban is megmaradnak, és befolyásolják, hogyan éljük meg és hogyan navigáljuk a felnőttkori kapcsolatainkat. Ha gyermekkorunkban biztonságban, szeretve és támogatva éreztük magunkat, nagyobb valószínűséggel alakul ki pozitív képünk önmagunkról és másokról. Ez a biztonságos kötődés egyik fő jellemzője, amely megalapozza az egészséges, stabil kapcsolatokat felnőttkorban. Ha azonban a korai kapcsolatokat elhanyagolás, következetlenség vagy bántalmazás jellemzi, bizonytalan kötődési stílus alakulhat ki. A felnőttkori kötődési modellek általában a bizonytalan kötődés három típusát azonosítják:
- az előítéletes kötődés az én negatív és a mások pozitív megítéléséből alakul ki. Ebben az esetben az egyének gyakran érzik úgy, hogy nem érdemlik meg a szeretetet, és állandó megerősítést keresnek a kapcsolatokban, félve az elutasítástól és az elhagyástól.
- a disszociális kötődés az én pozitív, de mások negatív megítélésében gyökerezik. Ezek az egyének hajlamosak a függetlenséget az intimitással szemben előnyben részesíteni. Ennek eredményeképpen gyakran nehezen tudnak mély kapcsolatokat kialakítani.
- a félelemmel teli kötődés mind az énről, mind másokról alkotott negatív nézeteket jelenti. Ilyenkor az egyének jellemzően vágynak a kapcsolatra, ugyanakkor félnek is attól, ami a kapcsolatokban toló-vonzó dinamikához vezet.
A szakértők szerint amikor a nárcizmus két típusát külön-külön vizsgálták, érdekes minta rajzolódott ki. A sebezhető nárcizmus következetesen a bizonytalan kötődési stílusokhoz kapcsolódott − az aggodalmaskodó és a félelemmel teli kötődési esetében azonban csak mérsékelt erősségű összefüggéseket vettek észre. Ezzel szemben a grandiózus nárcizmus nem mutatott ilyen jellegű kapcsolatot.
Nem feltétlenül. A kutatók arra is kitérnek, hogy az általuk vizsgált tanulmányok „korrelációs” jellegűek voltak, ami azt jelenti, hogy összefüggéseket vizsgáltak, nem pedig okokat. Tehát nem mondhatjuk, hogy a kötődési stílusok okozzák a sérülékeny nárcizmust. Ennek megválaszolásához valójában longitudinális kutatásra lenne szükség, amely során az alanyokat bizonyos időn keresztül folyamatosan megfigyelnének. Az eredmények alapján azonban feltételehzető, hogy a bizonytalan kötődés – különösen az aggodalmaskodó és a félelemmel teli kötődési stílus – fontos kockázati tényező lehet a sérülékeny nárcizmus kialakulásában.
Nyitókép: New Africa/Shutterstock
Olvasd el ezt is!