Egyes kutatások már azt is kimutatták, hogy minél magasabb az IQ szintje az adott illetőnek, tehát minél intelligensebb az ember, annál nehezebben áll ellen ezeknek a berögződéseknek.

Két izraeli pszichológus, Daniel Kahneman és Amos Tversky az ítélethozatal és a döntéshozatal pszichológiai hátterét vizsgálta, amikor elsőként kimutatták: a magas intelligenciaszint nem védi meg az embert a rossz döntésektől.

Bár a pszichológia már évtizedek óta vizsgálta az emberi viselkedés irracionális tendenciáit, azt megérteni csak nemrég kezdtük, hogy az IQ mennyire nem jár együtt a lehetőségekhez mért legjobb döntésekkel.

Keith Stanovich kanadai pszichológus kutatásai alapján pedig kiderült: rengetegen vannak, akik az IQ- vagy az SAT-teszteken (egy amerikai felsőoktatási vizsga) kiemelkedően teljesítenek, mégis a racionalitással kapcsolatos teszteken nagyon rossz eredményt érnek el. Erre szokták használni a diszracionalitás kifejezést, amit szintén Stanovichnak köszönhetünk.

A diszracionalitás képessége az, amikor nagyon okos emberek a várttal ellentétben teljesen ésszerűtlenül, tehát irracionálisan viselkednek. Ezek olyan viselkedésbeli rendellenességek, akár csak a diszlexia.

Ahhoz, hogy igazán megértsük a diszracionalitást, vissza kell mennünk Kahnemanhoz és Tverskyhez, akik különböző kísérleteket végeztek a kognitív elfogultság mérésére. Ők kiderítették azt is, hogy ha a kutatásukban részt vevőkkel a tudásalapú kérdések előtt megpörgettetnek egy szerencsekereket, akkor az alanyok egyfajta alapként fogják kezelni a kipörgetett számot, teljesen mindegy, hogy később milyen kérdésre kell válaszolniuk.

Ezen kívül leírták azt is, hogy az emberek hajlamosak máshogyan gondolkodni valamiről a megfogalmazás, az információk prezentálásának hatására, és leírták a Concorde-effektust (amikor egy befektetés már több pénzt visz el, mint amennyi hasznot hoz, de nem tudunk lemondani róla), illetve a szerencsejátékosok tévedését (amikor a rulett feketére téved, azt gondoljuk, hogy nagyobb az esélye annak, hogy a következő piros legyen, a valószínűség ezzel szemben persze állandó marad).

Stanovich kutatásai szerint minél okosabb valaki, annál nagyobb eséllyel gondolja azt, hogy csak a saját elképzelései lehetnek helyesek, és ezzel nagyobb eséllyel esik a saját előítéletei és elfogultságai csapdájába – írja a Telex.

Ez természetesen nem kizárólag a nagyon okos emberek tulajdonsága. Általában mindenki úgy feltételezi magáról, hogy kevésbé befolyásolható, mint mások.

Nyitókép: Unsplash