
A világ leghosszabb hídja, amin átkelve sokan a világ végén érzik magukat
Van egy híd az Egyesült Államokban, ahol hosszú percekig semerre sem látszik szárazföld. Csak víz, ég és egy végtelennek tűnő úttest. A Lake Pontchartrain Causeway – a Louisiana államban található, Pontchartrain tavat átszelő híd – nemcsak rekordhosszúságú mérnöki bravúr, hanem sok autós szerint az egyik legnyomasztóbb útvonal is a világon.
A Lake Pontchartrain Causeway két párhuzamos hídból áll, és Metairie-t köti össze Mandeville-lel. A szerkezet közel 39 kilométer hosszú, vagyis több mint 24 mérfölden át halad megszakítás nélkül a tó felett. Ezzel jelenleg is a világ leghosszabb, folyamatos víz feletti hídja. Az első szakasz meglepően gyorsan, mindössze 14 hónap alatt épült meg az 1950-es években, amikor New Orleans térsége gyors növekedésnek indult, és szükség lett egy gyorsabb átkelőre a tó két oldala között.
A hidat évente körülbelül 12 millió autós használja. Jó időben az átkelés nagyjából fél órát vesz igénybe, a déli irányba tartó sáv pedig fizetős. Papíron mindez nem tűnik különlegesnek, a volán mögött ülve azonban sokak számára komoly mentális kihívássá válik. A Causeway egyes szakaszain ugyanis nyolc mérföldön keresztül egyik irányban sem látszik szárazföld, ami ködben, esőben vagy viharos időben különösen nyomasztó élményt jelent.
Nem véletlen, hogy az autósok a hidat gyakran emlegetik a világ egyik legfélelmetesebbjeként. Többen arról számoltak be, hogy teljesen szélcsendes időben az ég és a víz pontosan ugyanolyan színű volt, ezért szinte lehetetlen volt megmondani, hol ér véget az egyik és hol kezdődik a másik. Az élményt sokan ahhoz hasonlították, mintha az ember a felhők között vezetne.
Mások viharról írtak, amikor a látótávolság minimálisra csökkent, és az egész út kifejezetten ijesztővé vált. Akadt olyan is, aki pánikrohamot kapott vezetés közben, és csak a többi autós figyelmességének köszönhetően tudott félreállni. A helyszínre érkező rendőr közölte az érintettel, hogy már a híd feléig eljutott – sokan eddig sem jutnak el –, majd megvárta, amíg megnyugszik, és segített megszervezni, hogy ne kelljen folytatnia az utat.
Ahogy az Express is említi, bár a hídon vannak olyan pontok, ahol elméletileg meg lehetne fordulni, ezeket az autósok önállóan nem használhatják. Visszafordulni csak rendőri kísérettel lehet. A forgalmat a Causeway Police és a Motorist Assistance Patrol folyamatosan figyeli, és szükség esetén segítséget nyújt baleset, műszaki hiba vagy sűrű köd esetén.

A Lake Pontchartrain Causeway 2011-ig a Guinness-rekordot is tartotta a világ leghosszabb víz feletti hídjaként. A kínai Qingdao Jiaozhou Bay Bridge megnyitása után a Guinness külön kategóriákra bontotta a rekordot: a louisianai híd lett a leghosszabb folyamatos víz feletti híd, míg a kínai átkelő az összesített hossz alapján számít rekordernek.
6 hazai élményprogram, ami után másképp nézel Magyarországra
Halálos mérgű növény terjed a Balatonnál, a kirándulókat is…






